Tovább élünk, ha ezekre figyelünk

Egy friss kutatás számszerűsítette az egészséges életmód előnyeit. Ha elhagyjuk az alábbi három rossz szokást, akár 7 évvel is meghosszabbíthatjuk életünket.

Tudósok megállapították, hogy három életmódbeli tényező együttes fennállásával akár 7 évvel is tovább élhetünk. Ez a három tényező: leszokás a dohányzásról , mérsékelt alkoholfogyasztás és normál testsúly fenntartása. A Health Affairs nevű egészségügyi lapban publikált kutatásban továbbá arról is beszámolnak, hogy ezt a plusz 7 évet az érintettek általában jó egészségben élik le. A tanulmány szerzői remélik, hogy kutatásuk eredménye felnyitja majd az amerikaiak szemét, az USA-ban ugyanis a lakosok 80 százaléka 50 éves korában vagy elhízott, vagy dohányos, esetleg mindkettő.

Hét évvel is meghosszabbíthatjuk életünket
Hét évvel is meghosszabbíthatjuk életünket

A kutatás menete

Hogy az életmódbeli szokások hosszú távú hatásait vizsgálni tudják, a Michigan Egyetem kutatói több mint 14 ezer, 50 és 89 év közötti amerikait figyeltek meg, akiknek kétévente egészségügyi vizsgálaton kellett átesniük.

Annak érdekében, hogy az évek múlásával is egészségesek és fittek maradhassunk, fontos, hogy mindig gondoskodjunk az életkorunknak megfelelő tápanyag-szükségletekről. Korábbi cikkünkben annak járunk utána, hogy a különböző életkorokban milyennek kellene lennie az ideális étrendnek.

A vizsgálatban részvevő nőknek és férfiaknak átlagosan 77,7 és 81,4 év volt a várható élettartamuk. Azok az emberek azonban, akik soha nem dohányoztak, testtömeg-indexük pedig 30-nál kevesebb (ez az elhízás küszöbértéke), általánosságban négy-öt évvel tovább éltek. Ezeket az az extra éveket pedig egészségesen élték le, mozgásukban sem voltak korlátozottak.

Amikor pedig a kutatók a dohányzás és az elhízás mellett vizsgálni kezdték az emberek alkoholfogyasztását is, azt látták, hogy akik hetente csupán kis mennyiségű alkoholt fogyasztottak - ez a férfiaknál hetente kevesebb mint 14, a nőknél kevesebb mint 7 italt jelent - hét évvel éltek tovább az átlag lakosságnál. Az előbbihez hasonlóan ez a 7 év is többnyire egészségesen telt.

Rajtunk is múlik az egészségünk

Az Egyesült Államokban egyébként az átlagos várható élettartam alacsonyabb, mint a világ más gazdag országaiban, amit gyakran az amerikai egészségügyi ellátórendszer hiányosságai számlájára írnak. Neil Mehta, a tanulmány vezető szerzője azonban hangsúlyozta, hogy azok az amerikaiak, akik követték a fenti három életmódbeli szabályt az átlagosnál jóval tovább éltek. A nem dohányzó, normál súlyú és csak ritkán alkoholizáló résztvevők élettartama magasabb volt még Japán lakosainak átlagéletkoránál is, holott a távol-keleti ország lakosai tudvalevően sokáig élnek.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!