Oxitocin: amit eddig nem tudtunk róla

A korábban véltnél fontosabbnak bizonyult az oxitocin nevű, szeretethormonnak is nevezet anyag társas kapcsolatokban betöltött szerepe - állítják a Stanford Egyetem munkatársai.

Ismert, hogy az oxitocin nevű hormon alapvető fontosságot tölt be az erős anya-gyermek kapcsolat kialakulásában és fenntartásában, de a szexuális ragaszkordásban is kiemelt szerepe van.

Szülés alatt az oxitocin termelődésének legfőbb természetes ingere, hogy a magzat feje a méhszájra és a hüvelyre nyomást gyakorol, ilyenkor az anyai agyban természetes módon elkezd termelődni az oxitocin. Egy része az agyban marad, másik része pedig kikerül a testbe, és így kifejtheti méhösszehúzó hatását. A oldalain szeptember 12-én megjelent tanulmány szerint azonban a társas kapcsolatokat is jobban meghatározza, mint azt a kutatók korábban gondolták. A felfedezés alapvetően befolyásolhatja az olyan neurológiai betegségekről kialakult képünket, mint az autizmus, de forradalmasíthatja akár az evolúciótudományt is. A cikk felveti, hogy egykor a két személy közötti szorosabb kötődés előfutára a csoportos kapcsolat volt.

Az oxitocin az agyban jutalmazás-érzetet vált ki, például amikor barátainkkal vagyunk. Az autista spektrumon főként ez a pozitív válasz hiányzik, így elmarad a társas kapcsolatok kialakulása. Kimutatták, hogy a betegségcsoportban igen gyakran fordulnak elő olyan mutációk, melyek az oxitocin jelátvitelét károsítják ; emellett azt is bizonyították, hogy az oxitocint felismerő receptor mutációja növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

Dr. Robert Malenka és munkatársai mintegy két évtizeden keresztül tanulmányozták az agy jutalmazási rendszerét - ez a szabályozás felel azért a pozitív érzésért, amiért éhség során az étkezés, fáradtságkor az alvás, vagy a szex és a párválasztás vált ki, de egyes drogokra is alapvetően ezért a stimulusért lehet rászokni.

Az oxitocin molekulaszerkezete

Jelen tanulmány során az agy nucleus accumbens nevű területének jelátviteli zavarait vázolták kóros neuropszichológiai állapotokban. A nucleus accumbens az agyon belül kiemelt szereppel rendelkezik az oxitocin felismerésében. A hormon-receptor kapcsolat megszakadása a monogám életmód feladását jelenti - ezt támasztják alá azok a megfigyelések, hogy azon fajoknál (például egerek), ahol a monogámia nem bevett, ott hiányzik a nucleus accumbens oxitocint felismerő funkciója. Viszont némi ellentmondás is ébred, hiszen ezek az élőlények akár kiterjedt társas kapcsolatokkal is rendelkezhetnek. A mostani vizsgálat arra világít rá, hogy azon egérfajok esetén, ahol a nucleus accumbens mégis tartalmaz oxitocin receptort, ott a gátlás drámaian lecsökkentette a szocializációra való hajlamot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra