Nehezebb a személyes találkozás online ismerkedés után

A Facebook egyik előnye az, hogy összeköti az embereket a világ legkülönbözőbb részein. Ahelyett azonban, hogy nyitottabbá tenne bennünket, szociálisan esetlenné és szorongóvá válhatunk tőle.

Arizonai kutatók azt vizsgálták, hogyan reagálnak az emberek a személyes találkozásra azt követően, hogy korábban megismerkedtek az adott személlyel az interneten. Kiderült, hogy a személyes találkozás során a résztvevők negatív izgatottsága megemelkedett, ami a szakértők szerint a szorongás növekedésével hozható összefüggésbe.

A mesai Bencés Egyetem kutatói Shannon Rauch vezetésével 26 női egyetemi hallgatót szereltek fel elektródákkal, amelyek a bőr-galván válasz (GSR) segítségével mérték a fiziológiai izgatottság mértékét. A kutatók azért választottak kifejezetten nőket, mert ők nagyobb valószínűséggel Facebook felhasználók, és nagyobb eséllyel tapasztalhatnak nagyobb szociális szorongást . Az összes résztvevő kitöltötte az Interakció Szorongásos Skálát (IAS), amivel szociális szorongásuk szintjét mérték fel.

Milyen ön a szerelemben? Töltse ki tesztünket! A hallgatókat négy csoportra osztották, és megkérték őket, hogy egy arcfelismerő feladatra való felkészülésként memorizálják egy másik női hallgató arcát. Az első csoport tagjainak egy facebookos profiloldalon kellett megnézniük a másik személy arcát. A második csoport tagjai szemtől-szemben nézték meg a személy arcát, aki ugyanabban a szobában tartózkodott. A harmadik csoport tagjainak először a facebookos fényképet mutatták meg, és csak ezután találkoztak személyesen a másik nővel. A negyedik csoport tagjai pedig először találkoztak személyesen a másik hallgatóval, és utána nézték meg facebookos fényképeit.

A bőr-galván választ (GSR) a kísérlet során több alkalommal is mérték. Ezek alapján kiderült, hogy azok, akik először nézték a facebookos fényképeket, és csak ez után találkoztak a személlyel, fokozott izgalmat éreztek. Ez különösen azokra volt igaz, akik eleve magas pontszámot értek el a szociális szorongást mérő tesztben.

Facebook után személyesen is: jobban szorongunk (Fotó: Europress)

A kutatók úgy vélik, ez annak köszönhető, hogy a kisebbségi komplexushoz vezethet.

"Ez a fajta szociális összehasonlításból eredő aggodalom fokozott izgatottsághoz vezethet, amikor a stimulusként szolgáló személy jelen van" - írták a kutatók.

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +13 °C

A legtöbb helyen többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható, a Dunántúlon lehet összefüggőbb a felhőtakaró. Ott kora délutánig előfordulhat néhol kisebb zápor, később csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, az Alföldön és az Északi-középhegység keleti felén erős széllökések kísérik. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a légmozgás. A hőmérséklet délután 21 és 26, késő este 12 és 17 fok között alakul. Este hidegfront érkezik.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra