Félt a pókoktól, kivágták a fejéből

Egy 44 éves brit férfi végre megszabadult az egész életét megnehezítő félelemtől: azzal, hogy eltávolíttatta agya egy területét.

Régóta tudjuk azt, hogy agyunk amygdala nevű területe felelős bizonyos félelmeinkért , többek között az arachnofóbiáért, a pókoktól való rettegésért is.

Mindez azonban csak szerencsés hozadéka a férfi egy másik operációjának. A források által nem megnevezett üzletembernek hirtelen elkezdtek rohamai lenni, az agyszkenek pedig rendellenességeket mutattak amygdalájának bal felén, amely terület az érzelmi reakciókkal áll kapcsolatban. További tesztek arra mutattak rá, hogy egy olyan sarcoidosis nevű betegsége van, amely során a test gyulladási válasza nem múlik el, az immunsejtek pedig csomókba, granulomákba tömörülnek, amelyek a későbbiekben károsíthatják a bőrt, tüdőket, a nyirokcsomókat és olykor az agyat is.

Amerikai kutatók egy új fejlesztésnek köszönhetően képesek rá, hogy a rossz emlékeket megváltoztassák az agyban és kellemes élményekké varázsolják azokat. Az emlékátváltoztató módszerről bővebben itt olvashat! Orvosai úgy döntöttek, hogy egy agyi műtét során New Scientist foglalta össze a Neurocase szaklapban megjelent tanulmány alapján.

Amygdala műtéttel megszűnt a pókoktól való félelem

Nick Medfor, a Brighton and Sussex Medical School megkérdezett szakembere szerint elég nehéz megállapítani, hogy egy fóbiareakciót hogyan lehet ilyen hatékonyan megszüntetni. Véleménye szerint a megoldás abban rejlik, hogy nem egy, hanem kétféle különböző félelemválaszunk van. Van a zsigeri gyors pánikreakciónk: amikor meglátunk valamit, amiről azt hisszük, hogy kígyó, hátrahőkölünk, visszanézünk: és kiderül, hogy csak egy bot. Ez az agyi reakció gyors, de nem túl pontos, viszont az alapvető túléléshez szükségünk van erre. A részletesebb félelemelemzés lassabb és pontosabb, a vizsgálatok szerint pedig a félelemreakciók ezen típusát sikerült eltüntetni az üzletemberből - más jellegű félelmei ugyanúgy megmaradtak.

Az arachnofóbia ilyen módon való megszüntetéséhez agyi műtét szükséges, az amygdala pedig mélyen van ahhoz, hogy orvosi rutinműtétként tarthassuk számon a szükséges beavatkozást. Mindenesetre mind az arachnofóbia, mind pedig az epilepsziarohamok gyakori esetek, így a kutatók továbbra is azt vizsgálják, hogy mik az ezeket kiváltó okok és miként lehet ezeket a leggyorsabban és leghatékonyabban megszüntetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!