Az a jó, ha egyensúlyban van bennünk lényünk három része, az örök gyerek, a szülő és a felnőtt, de tudnunk kell, hogy minden egyensúly egyensúlytalanságokon keresztül jön létre. Önmagában az a tény, hogy így működik személyiségünk, jelzi, szükségünk van arra, hogy a dolgokat különböző szemüvegen át tudjuk nézni, és hol egyik, hol másik nézőpontnak adjunk elsőbbséget.
A tudálékos gyermek beszámolója
Személyiségünk különböző részeinek különböző válaszuk van az életünkben felmerülő helyzetekre. Arra az egyszerű kérdésre, hogy mi volt ma a munkahelyünkön, attól függően, hogy éppen melyik személyiségrészünk a legéberebb vagy a legerősebb, nagyon eltérő válaszokat adhatunk. Mondhatjuk azt, hogy dögunalom volt az egész nap, és holnap legszívesebben be sem mennénk - ekkor a természetes gyerek szólalt meg bennünk. Mondhatjuk, hogy köszönöm kérdésedet, a körülményekhez képest jól eltelt a nap - ilyenkor az alkalmazkodó gyerek válaszol, de azt is mondhatjuk, hogy a főnököm egészen el van ragadtatva attól a jelentéstől, amit tegnap beadtam. Lám, megérte egész éjszaka túlórázni - ha a tudálékos gyerek szólal meg bennünk. A gondoskodó szülő talán úgy válaszol, hogy örülök, hogy egyáltalán még munkám van, a felnőtt szülő pedig valami ehhez hasonlót válaszol: "Vannak előnyei és hátrányai is ennek a munkahelynek, amíg lehet, megpróbálom az előnyös oldalakat nézni, és a körülményekhez képest jól elvégezni a munkámat."
Ki is vagyok én?
Ezek a válaszok jelzik, hogy egy viszonylag egyszerű helyzetben is számos megoldási lehetőség kínálkozik. A legtöbbször nem is vagyunk tudatában annak, mikor miért válaszoltuk vagy cselekedtük azt, amit éppen tettünk. Ha ezt a most automatikus működést egy kicsit tudatosabbá sikerül tenni, nagyon sokat nyerünk a személyiségünk megismerésében és könnyebben elhisszük, hogy lehet fejleszteni.
Mindnyájan arra törekszünk, ha nem is mindig tudatosan, hogy érvényre juttassuk a saját igazi, egyedi, senki mással össze nem téveszthető lényünket. Vagyis, hogy saját magunk legyünk. Kérdés, hogy mi áll ennek az útjában, vagyis mi akadályozza az emberi személyiség kiteljesedését. Egyes nézetek szerint a legfőbb akadály, hogy nehezen ismerjük föl saját valós szükségleteinket és érzéseinket. Különböző téves nézetek, félelmek, rossz tapasztalatok miatt hamis feltételezésekkel élünk saját magunkat illetően, és elkerüljük a valódi szembenézést.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Lakni, enni, szeretni
A sorozat korábbi részeiben már említett Maslow szerint az alapvető szükségleteink - élelem, egészség, biztonság, szeretet, önbecsülés - kielégítése nélkül nem emelkedhetünk magasabbra, azaz nem nyilvánulhatnak meg személyiségünk rejtett lehetőségei és értékei. Vagyis személyiségünk lényege, valódi mivolta csak akkor képes kiemelkedni, ha elég szerencsések vagyunk az életben, alapvető szükségleteink folyamatosan kielégülnek, és többé-kevésbé egészségesen viszonyulunk az érzelmeinkhez és a valósághoz.
Vagyis általában az alapvető szükségleteink kielégítésére összepontosítunk, ami végül is rendben van, de a legtöbben akkor is megmaradnak ebben a körben, amikor már tovább léphetnének. Elsősorban az anyagi javakkal van ez így. Aki nélkülözik, az természetesen elsősorban ennek elkerülésére törekszik, csakhogy ezekből egyre több nem jelent jobb életminőséget a személyiség kiteljesedése szempontjából.
Ami változik, és ami marad
Izgalmas kérdés, hogy egyáltalán miként alakul ki a személyiségünk, és melyek azok a részei, amelyek életünk során képesek a változásra. A személyiség egy része, bizonyos vonások már 6 éves korunk körül megerősödnek, és körülbelül 25 éves korunkra lényegében befejeződik az érés. Van néhány olyan tulajdonságunk, ami egész életünkben alig változik: az érzelmek stabilitása (a neurózisra való hajlam), nyitottság a külvilág felé, illetve befelé forduló alkat, az új tapasztalatok iránti nyitottság vagy ezektől való elzárkózás, megegyezésre való hajlam vagy túlérzékenység, függőség, rendszeretet, illetve önállóság.
Más tulajdonságaink - mint például az önmagunkkkal való megelégedettség, a boldogság, a másokon való uralkodás vagy az elidegenedés érzése - lényegesen változhatnak az élet különböző szakaszaiban.
Az ember hajlandó saját életét egy teljesen egyedi, semmivel össze nem hasonlítható történetnek tekinteni, és ez így van rendjén, hiszen mindnyájunk számára ez az egy élet áll rendelkezésre. Fontos azonban tudatosítani, hogy valamennyien átélünk tipikus életszakaszokat, amelyekhez tipikus élettapasztalatok társulnak, és ennek következtében fellépő tipikus személyiségváltozás jellemzi. A kritikus élethelyzetek is, amelyek a legnagyobb változásokat hozzák az életünkben: a szerelem, családalapítás, munka, betegség, hozzátartozó halála, gyerekek kiröppenése, nyugdíjazás, öregedés.
Legjobban: