Így reagál testünk egy jó pasira

A legújabb, villámrandizással kapcsolatos vizsgálatok szerint a férfiak és nők közti kölcsönös szimpátia esetén a romantikus fellángolások mindkét nemnél minden esetben hormonális változásokkal is együtt járnak.

"A kutatási eredmények arra utalnak, hogy az emberek rendelkeznek egyfajta beépített radarral, ami érzékeli, ha valaki vonzónak találja őket. Azt azonban egyelőre nem tudjuk, hogy a szimpátiát tudatosan, vagy csak tudat alatt érzékeljük" - nyilatkozta dr. Robin Edelstein, a Michigan Egyetem pszichológus professzora.

A mostani kutatás 200 heteroszexuális férfi és nő bevonásával készült, akiknek közel 2000 villámrandin kellett részt venniük. A tudósok négy esetben nyálmintát is vettek a résztvevőktől, hogy meghatározhassák hormonszintjüket . Két mintát még a villámrandik előtt egy héttel vettek le, a másik kettőt pedig közvetlenül a villámrandik előtt és után. Az eredmények szerint a tesztoszteronszint nem változott, ha csak az egyik résztvevőben alakult ki vonzalom a másik ember iránt. Közös szimpátia esetén azonban mind a férfiak, mind a nők tesztoszteronszintje jelentősen megnőtt.

"Sokan azt hiszik, csak a férfiak szervezetében van tesztoszteron , de ez nem igaz" - mondta Eli Finkel, a kutatás vezetője, a Northwestern Egyetem szociálpszichológus professzora. "Igaz ugyan, hogy a férfiak tesztoszteronszintje alapból jóval magasabb, mint a nőké, de a tesztoszteronszint és a szociális kapcsolatok közti összefüggés mindkét nem esetében hasonló. Vagyis a magasabb tesztoszteronszint férfiaknál is nőknél is szoros összefüggésbe hozható a romantikus és szexuális vonzalommal."

"Állatok esetében már körülbelül 50 éve ismert tény, hogy a hímek tesztoszteronszintje akkor a legmagasabb, amikor egy olyan, korábban ismeretlen nősténnyel találkoznak, akivel reális esélyük van a párzásra" - tette hozzá Finkel. "Mivel az embereknél ideális esetben mindkét fél hozzájárulása szükséges a szexuális kapcsolathoz, logikus, hogy a tesztoszteronszint akkor legyen a legmagasabb, ha a szimpátia és a szexuális vonzalom is közös. Ebben az esetben hormonjaink is szerelmi és szexuális kapcsolat kialakítására ösztönöznek." Finkel és kollégái a Személyiség- és Szociálpszichológiai Társaság New Orleansban megrendezésre került éves gyűlésén ismertették kutatási eredményeiket.

Dr. Edelstein szerint a kutatás "rendkívül érdekes kérdéseket vet fel". "Ezek a specifikus hormonális változások szorosan összefüggenek a kölcsönös szimpátiával, ez pedig tényleg megerősíteni látszik a kémia szerelmi kapcsolatokban betöltött szerepét. Ugyanakkor nem tudhatjuk, hogy mennyire képesek az emberek felismerni azt, ha valaki vonzódik hozzájuk. Vajon vannak olyanok, akik könnyebben felismerik a másik nem közeledését? És ha igen, ez is a tesztoszteronnal lehet összefüggésben? Számtalan kérdés vár még megválaszolásra."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!