Fizikailag is megterhelő a titoktartás

Brit tudósok megtalálhatták a magyarázatot arra, miért akarunk olyan gyorsan továbbadni egy ránk bízott titkot: ez ugyanis fizikailag is megterhelő lehet.

A Tufts University szakemberei szerint minél nagyobb a titok, melyet meg kell őriznünk, annál nehezebben állunk helyt a hétköznapokban. Ennek egyrészt a titok miatt kialakuló pszichés stressz az oka, hiszen a tudomásunkra jutott információt minél több emberrel szeretnénk megosztani.

A "terhet" azonban nemcsak lelkileg viseljük: a titok megtartása fizikailag is kimerítő lehet, ráadásul minél "nagyobb" a titok, annál rosszabbul érezhetjük magunkat.

Michael Slepian pszichológus és társai több kísérletet is elvégeztek: például azt kérték az önkéntesektől, hogy gondoljanak egy titokra, majd pedig becsüljék meg egy hegy meredekségét. Aki kisebb titokra gondolt, az kevésbé meredeknek látta a hegyet, mint az, aki egy igazán jelentősre. Hasonlóképpen, a nagy, jelentős, lelkileg is megterhelő titokra (például arra, hogy évekig csalta a partnerét) gondolt, az rosszul becsülte meg a távolságot egy célbadobós feladatban és azt is rosszul mérte fel, hogy mennyi energia kell egy hétköznapi feladat elvégzéséhez, például egy teli szatyor cipeléséhez.

"Természetesen ez nem azt jelenti, hogy soha ne tartsunk meg egyetlen ránk bízott titkot sem, ám arra legyünk felkészülve, hogy a titkok megőrzése hozzájárulhat a kimerültséghez, a stresszhez vagy a fizikai fáradékonysághoz is" - írták a kutatók a Journal of Experimental Psychology című szaklapban megjelent cikkükben.

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +23 °C
Minimum: +15 °C

Főleg a keleti területeken zártabb maradhat a felhőzet, amely nyugat felé haladva szakadozik, gomolyosodik, néhány órás napsütés főleg a nyugati tájakon valószínű. Többfelé várható eső, zápor, zivatar, utóbbiakra délután elsősorban a Dunántúlon kell számítani. A keleti, délkeleti szél az ország keleti felén megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 17 fok köré hűl le a levegő. Kettős fronthatás okozhat ma problémákat az arra érzékenyeknél.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra