Az intelligenciaszinttől függ a homofóbia

Egy friss kutatás szerint a kevésbé intelligens emberek hajlamosabbak a homofóbiára.

A Queenslandi Egyetem kutatói összesen 11 564 ausztráliai lakos részvételével készítették a felmérést: a résztvevőknek általános anyagi és mentálhigiénés jólétükkel, valamint a családi viszonyok dinamikájával kapcsolatos kérdésekre kellett felelniük. A vizsgálatban szerepelt három, kognitív képességeket felmérő teszt is, amelynek kielemzése azt mutatta, hogy minél kevésbé intelligens egy ember, annál nagyobb valószínűséggel lesz elutasító a melegek jogaival, valamint a homoszexualitás elfogadásával szemben.

Kigyógyítható a homoszexuális gyerek? Nem betegség, amelyet egy-két pirulával kiölhetünk az emberből, és nem is kifejezetten az egyén saját döntése: a tudomány jelenlegi állása szerint ugyan a homoszexualitásnak minden bizonnyal van genetikai meghatározottsága, a pontos okokat és kialakulásának körülményeit mindeddig nem tudták megfejteni. Korábbi cikkünkben Scheuring Istvánnal, az MTA-ELTE kutatójával és Majsai László pszichopedagógussal beszélgettünk.

Az intelligenciaszint és a homofóbia közti összefüggés akkor is fennállt, amikor kizárták az olyan befolyásoló tényezőket, mint amilyen az iskolai végzettség vagy a társadalmi-gazdasági helyzet - tehát azt is megállapították, hogy nem feltétlenül csak az oktatás vagy annak hiánya felelős az előítéletek kialakulásáért, hanem direkt összefüggés is van az intelligencia és a melegek elfogadása között.

Direkt összefüggés van az intelligencia és a melegek elfogadása között
Direkt összefüggés van az intelligencia és a melegek elfogadása között

Egyébként korábban is folytak már kutatások a témában, és bizonyították is már az összefüggést a melegekkel szembeni előítéletek és az intelligenciaszint között, de az eddigi felméréseket mindig amerikai tesztalanyokon végezték. Hogy most ausztrálokkal is hasonló eredményeket értek el, jelezheti, hogy az összefüggés általános érvényű, és nem egy-egy ország kulturális hagyományainak függvénye.

Forrás: iflscience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -9 °C

Többnyire derült, napos időre számíthatunk, az északkeleti tájakon és a délnyugati határvidéken lehet időszakosan több a felhő. Csapadék nem várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb napközben fordulhatnak elő néhány helyen élénk széllökések. A hőmérséklet kora délután 2 és 6, késő este -10 és -1 fok között alakul. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, fronthatás továbbra sem érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra