Egyre jobban csökken az európaiak IQ-ja

A modern technológiát látja az európai országokban élők intelligenciaszintjének látványos csökkenése mögött egy friss felmérés.

Az Intelligence című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt állítják, hogy megakadt az IQ-növekedés, amelynek az 1900-as évek derekától tanúi voltunk a fejlett országokban. Az 1990-es évek közepétől kezdve Európában inkább csökken az intelligenciaszint - írja a Euronews .

Egyre jobban csökken az európaiak IQ-ja, IQ-teszt IQ intelligencia alacsonyabb intelligenciaszint elbutulás
Egyre csak csökken az európaiak IQ-ja

Michael Shayer kutató, a publikáció társszerzője a Euronewsnak úgy nyilatkozott, hogy 1995 óta egy "széles körű társadalmi változás nyomta rá a bélyegét a gyerekek fejlődésére-gondolkodására, ez pedig évről évre meghatározóbb lesz". Ez a társadalmi erő nem más, mint a technológiai fejlődés: például a játékkonzolok és az okostelefonok megjelenése , melyek egészen megváltoztatták a módját, ahogy a gyerekek egymással kommunikálnak. Ezen a ponton fontos megjegyeznünk, hogy a kutatás nem azt állítja, hogy ezek az eszközök ördögtől valók - azt viszont igen, hogy az egyre okosabb készülékek idő előtt engedett túlhasználata rossz hatással van a gondolkodási és más képességek fejlődésére.

Finnországban, Norvégiában és Dániában átlagosan évente 0,23 ponttal csökken az egyének IQ-ja az 1990-es évek közepe óta. Bár ez a csökkenés jelentéktelennek tűnik, ha felszorozzuk az azóta eltelt évek számával, akkor több mint 6 pontos csökkenést látunk. Ha egy generációra, vagyis harminc évre előretekintünk, akkor az IQ-csökkenés már 7,49 pont lesz a finneknél, 6,48 a dánoknál és 6,5 a norvégoknál - emlékeztetnek a kutatók, akik szerint az eredmények sajnos globális trendet mutatnak - írja a hvg.hu .

Tényleg elbutul az emberiség? Komoly publikációk jelennek meg itt-ott a világban intellektuális kapacitásunk csökkenéséről. Ezek a tanulmányok azt bizonygatják, hogy a "diadalmas 50-es éveknek" vége, és egyre ostobábbá válunk. James Flynn új-zélandi kutató azzal vált híressé, hogy kimutatta: az 1950-es évektől kezdve az IQ az összes fejlődő országban emelkedett. Az életkörülmények, a táplálkozás, az oktatás javulása nagy szerepet kapott ebben. A több mint 30 országból összegyűjtött adatokból származó megállapítást az egész tudományos közösség elfogadta. A 21. század fordulóján azonban megjelent néhány írás, amely az IQ csökkenését jelezte . A cikkek egy részét egy magát "elkötelezettnek" jegyző csoport írta, éppen ezért módszerének objektivitása megkérdőjelezhető: vitatható adatokra támaszkodik, állásfoglalása pedig világosan ideológiai.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra