Gyorsabban reagálnak a spiccesek?

Az Illinois Egyetem (Chicago) munkatársai a mérsékelt alkoholbevitel látásra gyakorolt hatását tanulmányozták: megállapították, hogy a kisebb változások esetén a józan egyénekhez képest a becsípetteknél rövidült a reakcióidő.

Jennifer Wiley és munkatársai szerint a józanok és a spiccesek ugyanannyi látóteret érintő változást ismertek fel, ellenben az utóbbi csoport gyorsabban reagált. A Consciousness and Cognition oldalain bemutatott vizsgálat során 48 férfit teszteltek két csoportra bontva. Mindkét csoport animációs filmet nézett, miközben az ivós alanyok vodkás áfonyalevet fogyasztottak, amíg véralkohol-szintjük el nem érte a 0,8 ezreléket.

Ezután jött a teszt, melynek során nyolc sorozatban majdnem azonos képpárokat mutattak be, és az apró különbségeket kellett felismerni. A képek olyan mindennapi tevékenységekhez voltak köthetőek, mint a bolti vásárlás, vagy egy iroda.

Az alanyok kétféle stratégiát alkalmaztak. Az egyik során pontról pontra összevetették a képeket, míg az alternatív módszer a figyelem koncentrálásából állt, és az alany várta, míg feltűnik a különbség. A szisztematikus módszer inkább a józanokra volt jellemző, míg a másodikkal főként a spiccesek dolgoztak. Egy másik teszt a memóriát célozta, ahol egy matematikai feladat megoldása mellett kellett elraktározni kifejezéseket, betűket, képi formákat. Ez a koncentrációt igénylő tevékenység viszont a józanoknál hozott jobb eredményeket. Ez alátámasztani látszik a korábbi megfigyeléséket, miszerint az enyhe részegség növeli a kreativitást, ellenben gátolja a figyelem fenntartását.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29, +37 °C
Minimum: +16, +23 °C

Eleinte csökken a felhőzet, majd délután a napsütés mellett a képződő gomolyfelhőkből keleten, illetve a Dunántúlon néhol zápor, zivatar is előfordulhat. Erős, a Bakonyban viharos lesz az északnyugati szél, a legmagasabb hőmérséklet 29, 37 fok között alakul. Szombaton hidegfront hat a szervezetre, de még a hőség is nagy igénybevételt jelent. Görcsös és migrénes fejfájás is jelentkezhet, erősen ingadozhat a vérnyomás és rosszullét is felléphet. A szívbetegeket fokozott terhelés éri! Átmenetileg mérséklődnek a koncentrálási problémák. A kánikulával terhelt tájakon továbbra is fennáll a napszúrás és a hőguta veszélye! A légszennyezettség közepes, csökken. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: