Dohányzásról való leszokás: ez segít!

A legújabb kutatási eredmények szerint a cigaretta jelöletlen csomagolásban való árusítása miatt a dohányosok kevésbé tartják vonzónak a dohányzást, és könnyebben is szoknak le, mint korábban.

A mostani kutatási adatok Ausztráliából származnak, ahol a világon elsőként vezették be az egyszerű, jelöletlen csomagolást. A BMJ Open folyóiratban megjelent tanulmány szerzői az új szabályozási rendszer hatásait vizsgálták meg 536 Victoriából származó dohányos segítségével 2012 novemberében, amikor az új szabályozás már érvényben volt.

A gondolataink is mások a csomagolást illetően

Négyből három, a felmérésben részt vett dohányos (72,3 százalék) jelöletlen csomagolású cigarettákat szívott, míg a többiek (27,7 százalék) továbbra is márkajeles, kisebb figyelmeztetőkkel ellátott dobozokat vásároltak. A márkázott csomagolású cigarettát fogyasztókhoz képest a jelöletlen cigit szívók közül 66 százalékkal többen gondolták úgy, hogy romlott a cigaretta minősége az elmúlt egy évben, és 70 százalékuk érezte kevésbé jól magát a cigarettázástól. Sőt ezek a dohányosok 81 százalékkal nagyobb eséllyel gondoltak naponta legalább egyszer a leszokásra, mint a hagyományos cigit vásárlók. A sima, jelöletlen csomagolású cigit vásárlók közül 51 százalékkal többen támogatták az új szabályozási rendszert is.

Ha nem túl díszes, nem is olyan nagyon vonzó

"A mostani kutatási eredmények csak megerősítik, amit eddig is tudtunk: az egységesített csomagolás kevésbé vonzó a dohányosok szemében, akik így könnyebben szoknak le káros szenvedélyükről " - nyilatkozta Kate Alley, a Cancer Research UK dohánypolitikáért felelős munkatársa. "Ha a márkajelzést és a szép színes csomagolást eltávolítjuk, a dohányosok meglátják, mit vásárolnak valójában: egy halálos és káros terméket, ami hosszú távú fogyasztóinak felével pár éven belül végez."

"Az ausztrál vizsgálati eredmények alapján egyértelmű, hogy az új csomagolási rendszer elérte a célját" - tette hozzá Simon Gillespie, a British Heart Foundation munkatársa.

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +13 °C

A legtöbb helyen többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható, a Dunántúlon lehet összefüggőbb a felhőtakaró. Ott kora délutánig előfordulhat néhol kisebb zápor, később csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, az Alföldön és az Északi-középhegység keleti felén erős széllökések kísérik. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a légmozgás. A hőmérséklet délután 21 és 26, késő este 12 és 17 fok között alakul. Este hidegfront érkezik.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra