Kokainhasználat: a HIV-re is fogékonyabbá tesz

A kokainhasználat növeli a HIV-fertőzés kockázatát - állítja a Journal of Leukocyte Biology oldalain megjelent tanulmány.

Régóta ismert, hogy az intravénás droghasználók körében magasabb a HIV-fertőzöttek aránya, aminek oka a közös fecskendő használata.

Azonban most az is kiderült, hogy a kokainhasználat is növeli a fertőzéssel szembeni fogékonyságot. Dr. Dimitrios N. Vatakis és a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) munkatársai megállapították, hogy a szer a CD4+ T-sejtek működését változtatva növeli a fertőzési kockázatot.

A kutatók emberi donoroktól vett vérmintákból izolálták a szóban forgó immunsejteket, melyeket kokain hatásának tettek ki, és ezt követően tanulmányozták, hogy mennyire képes az AIDS-ért felelős vírus megfertőzni azokat.

A vírus életciklusának tanulmányozásán keresztül a vizsgálat felfedte, hogy a kezeletlen sejtekhez viszonyítva a kokainkezelés fokozza a behatoló képességet, és az új vírusok termelését. A szakértők szerint az eredmények új közegészségügyi intézkedéseket tesznek szükségessé, a megelőző kampányok a droghasználat és a HIV-fertőzés veszélyeire hívnák fel a figyelmet.

A kokaint az 1800-as években izolálták először a dél-amerikai kokanövényből. Évtizedekig használták, mint fájdalomcsillapítót, érzéstelenítőt és fogyasztószert. Kezeltek vele mandulagyulladást, fülfájást, fogfájást, szénanáthát, asztmát és aranyeret. Olvasson róla bővebben itt!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra