Elbutítja a tiniket a fű

Egyesült Államok-beli szakemberek szerint azok a tinédzserek, akik rendszeresen füveznek, károsítják a memóriájukat, és a káros hatások még évekkel azután is kimutathatóak, hogy valaki már felhagyott ezzel a szokásával.

A kutatók úgy vélik, a akár skizofréniához is vezethetnek . A vizsgálatban közel 100 tizenéves vett részt, és az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akik napi szinten szívtak marihuánás cigarettát már nagyjából három éve, abnormális elváltozások jelentkeztek az agy azon területein, melyeknek főleg az emlékezetben és az információfeldolgozásban van fontos szerepük.

Ezeket az elváltozásokat MRI segítségével mutatták ki az alanyok húszas éveik elején, vagyis átlagosan két évvel azután, hogy már abbahagyták a marihuána-fogyasztást.

A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a fentiek következtében az iskolai teljesítménye is romlott az érintetteknek, illetve, hogy az agyban kialakuló változások hasonlóak voltak ahhoz, amit skizofrén betegeknél lehet megfigyelni.

A rendszeres füvezés károsítja a memóriát

A kutatásból az is kiderült, hogy minél fiatalabban kezdett valaki füvezni , annál nagyobb eltéréseket okozott az agyában a marihuána. Amint azt a kutatást vezető Matthew Smith, a chicagói Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Iskolájának professzora kifejtette, most, hogy egyre több országban kerül napirendre a marihuána legalizálása, nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy pontosan milyen hatása is van ennek a szernek az agyra, ezért a szakemberek még további hasonló vizsgálatokra készülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!