7 jele annak, hogy nagy bajban vagyunk

Honnan tudjuk megállapítani, hogy tényleg depressziósak vagyunk? Ezt teljesen egyértelműen csak szakember tudja megmondani, de ha az alábbi listából a legtöbb igaz ránk, javasoljuk: keressünk fel egy jó szakembert.

Ha nem jönnek össze az élet kisebb-nagyobb dolgai és emiatt nem érezzük jól magunkat, az teljesen természetes: ez az élet része. Amikor azonban huzamosabb ideig úgy érezzük, hogy életünk szomorú, reménytelen és nem haladunk semerre: esélyes, hogy a klinikai depresszió tüneteivel küzdünk.

Többet (vagy kevesebbet) eszünk, mint szoktunk

"Ha az agyunk negatív gondolatokkal van tele, elfelejthetünk enni, nem érdekel sem a főzés, sem az evés" – mondja Yvonne Thomas, PhD, Los Angeles-i pszichológus. De sok esetben ennek az ellenkezője is igaz lehet: túlehetjük magunkat. A depressziót kísérő érzelmek – szomorúság, borúlátás, alacsony önbizalom – késztethetnek minket arra, hogy érzéseinket evéssel csillapítsuk.

Túl sokat vagy túl keveset alszunk

A hatékony kezelés depresszió esetén a biológiai, pszichológiai és környezeti háttértényezőket egyaránt célba veszi. Gyógyszeres és pszichoterápiás kezelésből, a családtagok bevonásából, tájékoztatásából, és a stresszkezelés elsajátításából, készségfejlesztésből áll. Az alvás révén a depressziósok egy időre megszabadulhatnak szomorúságuktól, ez egyfajta menedék is. Ám mások nyugtalanító gondolataik miatt képtelenek kikapcsolni, és még a regenerálódáshoz szükséges 7-8 órát sem tudják átaludni. Az alvásban beálló változások viszont beindíthatnak betegséget, és ronthatnak is a már meglévőkön – amikor nem alszunk eleget, testünk belső órája megzavarodik.

Az apró dolgok is zavarni kezdenek

A depresszió erős ingerlékenységgel is együtt jár. Ha mogorvák vagyunk, az apróságokon is képesek vagyunk feldühödni és a körülöttünk lévőkön vezetjük le dühünket, az részben azért lehet, mert a depresszió súlyosbítja a hormoningadozásokat. Ugyanakkor mindez az érzelmek súlya miatt is lehet: a dühösek és ingerlékenyek ugyanis nemcsak fizikai, hanem pszichológiai fájdalom hatására is lehetünk.

Pánikolunk

A szorongás sokszor együtt jár a depresszióval, és ehhez esetenként pánikroham is kapcsolódhat. A kényszeres gondolkodás és a pánik hatására olyan fizikai tünetek jelentkezhetnek, mint például a gyors szívverés, az izzadás vagy az alvásproblémák. Amit azonban ilyenkor nem szabad elfelejtetnünk, az az, hogy ugyan a szorongás jelezhet depressziót, előfordulhat, hogy a depressziós páciensnek külön kezelendő szorongási zavarai is vannak.

Egyre több embert érint a depresszió.
Egyre több embert érint a depresszió. Fotó: Getty Images

Képtelenek vagyunk fókuszálni

A szomorúsággal és ürességgel kapcsolatos gondolatok olyan ködöt képesek a fejünk köré vonni, amely munkánkat, memóriánkat és döntéshozó képességünket egyaránt "kikezdheti". Ennek következtében nemcsak rossz döntéseket hozhatunk, hanem egészségünkre káros vagy veszélyes módon viselkedhetünk.

Elveszítjük érdeklődésünket az iránt, amik régen boldoggá tettek

Aki szomorú, az lemondja párszor a találkozóit, összeszedi magát, aztán ismét beleveti magát a dolgok sűrűjébe. Azonban a depressziósok apátiába süllyednek, nem érdekli őket semmilyen hobbi, ami régen örömmel töltötte el őket és emiatt izolálják magukat. Huszonkettes csapdája ez.

Energiaszintünk a padlón van

A letargia, amit érzünk, lehet annak is az eredménye, hogy nem ettünk eleget vagy túl sokat aludtunk. De lehet, hogy a minket kísérő szomorúság és reménytelenség miatt alakult ki. A krónikus érzelmi fájdalom elszívja az energiát, emiatt pedig már ahhoz is fáradtak lehetünk, ha rutinfeladatokat végezzünk, a munkáról és családi kötelezettségekről pedig még nem is ejtettünk szót. Ha ilyet érzünk, ideje szakemberhez fordulnunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra