Újraindulhat az iskola júniusban az alsósoknak

Elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá - közölte a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Az iskolák újranyitását sok szempont befolyásolja, ha például továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot, akkor nehezen elképzelhető - jelentette ki Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, az oktatási akciócsoport tagja. Ugyanakkor megjegyezte, hogy külföldön is több megoldás született, hiszen a legtöbb, korlátozásokat már feloldó országban nem állt vissza teljesen az oktatás hagyományos rendje. Van, ahol délelőtti és délutáni elosztásban oldották meg a bejárást, vagy van, ahol felváltott napokon járnak iskolába a diákok.

Koronavírus: Pest megyében is enyhítenek A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet 64. napján megtartott Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülésen meghozott döntésekről tájékoztatott. Részleteket itt olvashat.

Álláspontjuk szerint az első négy évfolyamnak érdemes megnyitni a kapukat, mert a gazdaság újraindulásával a szülőknek munkába kell járniuk, ez a korosztály pedig még felügyeletet igényel. "Utazás szempontjából az ő bejárásuk a legbiztonságosabb, mert jellemzően lakóhelyhez közeli intézményekbe járnak" - tette hozzá.

Az oktatási akciócsoport javaslata szerint az 1-4. osztályos tanulók mehetnének iskolába júniusban. Fotó: Getty Images
Az oktatási akciócsoport javaslata szerint az 1-4. osztályos tanulók mehetnének iskolába júniusban. Fotó: Getty Images

Fontosnak tartják továbbá, hogy a települések maguk dönthessenek arról, hogyan kezdik újra az oktatást, illetve a szülőknek sem tennék kötelezővé, hogy máris iskolába járassák a gyerekeiket. A párhuzamos, vagyis az egyszerre történő digitális és helyi oktatást viszont semmiképp nem támogatják, hiszen erre nincs elegendő és megfelelő munkaerő.

Az oktatási akciócsoport véleménye szerint a tanév végét nem kéne kitolni és a következő a szokásos szeptember 1-jével kezdődhetne. Abban viszont egyet értenek a szülők többségével, hogy a járványhelyzet miatt az idei nyári szünetben fokozottabb ügyeletet kéne biztosítani azoknak, akik ezt igénylik. Horváth Péter azonban hangsúlyozta, hogy ők csupán javaslatokat tudnak tenni, a döntést a kormánynak kell meghoznia.

Egy végzős osztály védőmaszkos érettségi tablóképekkel állít emléket a rendhagyó tanévnek. A nem mindennapi képeket az nlc.hu cikkében nézheti meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

A délelőtt lehet a naposabb, majd délután ismét megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!