Az apák ezért fontosak

A mai társadalomban csendes apaforradalom zajlik, hiszen a korábban elfogadott elsődlegesen családfenntartó, gyermeknevelésben kevésbé hangsúlyos szerepet vállaló apakép fokozatosan átalakul. A modern apa gyakran már megfoganásától kezdve kíséri gyermeke fejlődését, és aktívan bekapcsolódik a nevelésébe - írja közleményében a K&H.

Húsz évvel ezelőtt az apákra elsősorban a család kenyérkeresőiként tekintettek, manapság azonban átalakulóban van az apák szerepe a családban. Léder László pszichológus szerint továbbra is él az az elvárás az édesapákkal szemben, hogy ők biztosítsák családjuk fő bevételi forrását, ezzel párhuzamosan viszont egy másik kívánalom is megfogalmazódott: a modern apukák legyenek minél többet családjukkal, gyermekeikkel.

apa, apaság, édesapa, gyereknevelés, gyermekvállalás, apák napja
Az apával való kapcsolat az egész életünket meghatározza. Fotó: 123rf

Az apa szerepe

Manapság az apák gyakran már a várandósság ideje alatt is bekapcsolódnak a kicsik életébe. Ha pedig már ebben a korban kialakul a kötődésük a gyermekük felé, akkor az új jövevény érkezése után is szívesebben vehetnek majd részt a nevelésben. Ennek pedig pozitív hatása van a gyermekek fejlődésére nézve. Ha az édesapa már a baba életének korai szakaszától kezdve aktívan jelen van, akkor a gyermekek később kevésbé félnek az idegenektől, empatikusabbak lesznek, valamint szorosabb társas kapcsolatokat tudtak kialakítani - derült ki egy negyven éven át tartó kutatásból.

Közös játék

"Apa is kicserélheti a gyerek pelenkáját" - korábbi cikkünket itt olvashatja el!

Idősebb korban is komoly hatással bírhat az apa-gyerek kapcsolat. A kergetőzés, birkózás segít a kicsiknek elsajátítani a szabálykövetést, az önkontrollt és azt a képességet, hogy olvassanak mások metakommunikációs jeleiből. A közösen töltött idő kapcsán azonban a minőség fontosabb a mennyiségnél, ugyanis a gyerekek megérzik, ha nem élveznek osztatlan figyelmet. Ezért amikor játékidő van, nem lehet közben e-mailezni vagy tévézni - apukának sem.

A legnépszerűbb apás programok

Amikor a gyermek kinövi a kergetőzést, akkor már bevonható a ház körüli teendőkbe, így a barkácsolás is lehet közös program. A kertészkedés és a sportprogramok is rendkívül népszerűek: biciklizés, túrázás, úszás, de még egy közös szurkolás - akár élőben, akár a tévé képernyője előtt - is erősítheti a kapcsolatot. A közös vásárlástól sem kell megijedni, sőt, a kamaszodó gyermekek számára apjuk építő jellegű kritikája sokat segíthet önbizalmuk fejlesztésében.

Nagyobb korban is támasz

Amikor a gyermek kamaszodik és feszegeti a határokat, akkor is jó, ha érzi maga mögött az apa által nyújtott biztonságot. A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a kamaszok lázadásának elsődleges oka a szülőktől való függetlenedés vágya. A gyermekkortól felépített, kiegyensúlyozott apa-gyermek kapcsolat azonban segíthet átlendülni a pubertáskor nehézségein.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!