Ártalmas az apa szeretetének hiánya

Egy új tanulmány szerint azt, hogy a férfiak hogyan reagálnak a különböző stresszhelyzetekre, részben az befolyásolja, hogy milyen kapcsolatuk volt az apjukkal gyerekkorukban. Az apa-fiú kapcsolat hihetetlenül erős hatással van arra, hogy a kisfiúk hogyan élik meg a mindennapokat. Ha ez a viszony egészséges, egyfajta védelmet nyújt a kisgyermeknek - számolt be a tanulmány szerzője, Melanie Mallers, a Kaliforniai Egyetem docense.

A kutatás során Mallers és kollégái 912 nőt és férfit kérdeztek meg arról, hogy hogyan élik meg a mindennapos stresszhelyzeteket. A 25 és 74 év közötti résztvevők emellett arról is beszámoltak, hogy milyen kapcsolatuk volt gyerekkorukban a szüleikkel. Korábbi kutatások már megállapították azt, hogy az anyai szeretet hiánya mély sebeket hagy a gyermekben.

Viszont az apával való kapcsolat hatásáról még nem készült tanulmány, úgyhogy Mallersék ennek felderítését célozták meg.

A kutatók arról számoltak be, hogy sokkal több résztvevő mondta, hogy az édesanyjával volt jó viszonyban, mint azt, hogy az édesapjával. Több fiúgyermekek állította, hogy jól "kijött" az édesanyjával, mint amennyi lánygyermek.

"Az anyához kötődő viszony nagyban meghatározta mind a nők mind a férfiak későbbi kedélyállapotát" - magyarázta Mallers. "Akiknek nem volt jó a kapcsolatuk az édesanyjukkal, gyakoribb rosszkedvről számoltak be." A kutatók azt is megállapították, hogy azok a férfiak, akiknek nem volt szoros kapcsolatuk az édesapjukkal, négy százalékkal több stresszhelyzetről számoltak be naponta. Gyakrabban voltak rosszkedvűek, ráadásul stressz okozta betegségek is nagyobb számban fordultak elő náluk. "Ez a különbség nem tűnik nagynak, de ahhoz elég, hogy rontson az életminőségen" - jegyezte meg Mallers.

A kutatás eredményeiről az Amerikai Pszichológiai Egyesület éves kongresszusán számoltak be. Azok a férfiak, akiket a legtöbb stressz érte, arról meséltek, hogy édesapjuktól kevés szeretetet, és támogatást kaptak. Sokan apa nélkül nőttek fel, és ez önbizalmuknak nem tett jót. Mallers szerint ezek a gyerekek nem láttak apa-mintát, így személyiségük nehezebben fejlődött ki. Ugyanakkor beismerte, hogy más tényező is szerepet játszhat a stressz és apa-fiú kapcsolat között talált összefüggésben. Ennek kiderítéséhez még további vizsgálatokra van szükség. A kutatók azt is elismerték, hogy a vizsgálatnak vannak gyengéi: a résztvevők beszámolója emlékeken alapult, ami elfogult, vagy túlzott is lehet.

Louise Silverstein, a New York-i Yeshiva Egyetem pszichológus professzora szerint azonban, ezeket az eredményeket újra kell értékelni. Bizonyított tény ugyanis, hogy a kisfiúkból apa-minta nélkül is válhat egészséges férfi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!