A járvány miatt elmarad a nyári gyerektáborok zöme

Évente több ezer magyar kisgyermeknek jelentenek remek szórakozást és biztonságos felügyeletet a szervezett nyári táborok, de úgy néz ki, az idei vakációból kimaradnak ezek.

A bölcsőde-, óvoda- és iskolabezárások sok családnak nehézséget okoznak, hiszen munka mellett kell megoldaniuk a gyerekfelügyeletet. Van, aki home office mellett próbálja menedzselni ezt, és vannak, akik szabadságot voltak kénytelenek kivenni. Az éves szabadságkeret azonban mostanra sokaknál elfogyott, az iskolás gyermekek szülei ezért aggódnak, mihez tudnak majd kezdeni a nyári vakáció ideje alatt.

Így csábíthatják vissza a vendégeket a hotelek A márciusi statisztikák szerint drasztikusan, több mint 60 százalékkal esett vissza a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, ám most már az újraindulásra koncentrálhatnak. A Szállás.hu szakértői úgy vélik, a korlátozások feloldása után akár 20-30 százalékos kedvezményt is adnak majd a vendégeknek. Részleteket itt olvashat.

Mentőövet jelenthetnének a szervezett táborok, de egyre inkább úgy tűnik, hogy erre sem számíthatnak majd. A Magyar Nemzet információi szerint a nyárra tervezett táborok jelentős része elmarad, talán augusztusban tartanak néhányat. De ha ezek meg is valósulnak, a korábbiaknál várhatóan kevesebb gyermeket tudnak majd fogadni.

A nyári iskolai szünet 10 hete alatt sok gyermek napközis táborban tölti az idejét. Fotó: Getty Images
A nyári iskolai szünet 10 hete alatt sok gyermek napközis táborban tölti az idejét. Fotó: Getty Images

Szeptemberben már értelmetlen tábort szervezni

A Magyar Református Szeretetszolgálat nyaranta több tábort is szokott szervezni (például a Nyilas Misi Ösztöndíjasok Tábora a tehetségeknek vagy a napközis programjaik Debrecenben, Ózdon és Kárpátalján a rászoruló fiataloknak). A balatoni táboruk júniusi turnusait lemondták, a többi esetében még várják, hogy milyen tájékoztatást kapnak a járványügyi helyzetre való tekintettel. Azt viszont nem tartják valószínűnek, hogy a koronavírus miatt szeptemberben rendezzenek táborokat, hiszen akkor már értelmetlen is lenne, mert kezdődik a tanév.

Az Ökumenikus Segélyszervezet is közölte, hogy a júniusi és júliusi táboraik elmaradnak a járvány miatt. Augusztusban viszont szeretnének két turnust szervezni, de a tervek változhatnak a járvány miatt. A Magyar Vöröskeresztnél jelenleg is egyeztetnek a hatóságokkal a táboroztatási lehetőségekről, de úgy látják, valószínűleg kisebb létszámú gyermekkel indíthatnak majd turnusokat, mint a korábbi években.

Ezek már biztosan elmaradnak idén

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt nagy múltra visszatekintő Hétcsoda Élménytáborát viszont idén biztosan nem rendezik meg, függetlenül a korlátozások esetleges enyhítésétől. Azért döntöttek így, mert a táborban főleg sajátos nevelési igényű gyermekeket fogadnak, gyakran társult betegségekkel is, így mindenki egészségének megóvása érdekében törölték a programot. Ennek ellenére nem hagyják az érintetteket nyári élmények nélkül: tervben van a Hétcsoda Élménydoboz elnevezésű program 100 olyan család számára, akik SNI-s vagy HHH-s gyermeket nevelnek.

A honvédelmi táborok szervezői arról tájékoztattak a hivatalos Facebook-oldalukon, hogy a gyermekek és a családok egészségének és biztonságának érdekében a Magyar Honvédség az idén nyáron nem szervezi meg a táborokat.

Öt hét, és kezdődik a vakáció. De mi lesz azokkal az alsós gyerekekkel, akiket még nem lehet egyedül hagyni, viszont a szüleik nem tudják megoldani a felügyeletüket, például azért, mert kénytelenek voltak az utóbbi hetekben kivenni a szabadságaikat? Az nlc.hu szülőket kérdezett meg arról, hogyan tervezik megoldani a problémát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!