Miért nem emlékszünk az álmunkra?

Miért van az, hogy míg egyesek akár napok múltán is fel tudják idézni az álmaikat, addig mások egyáltalán nem emlékeznek rájuk? A válasz nem olyan egyszerű.

Az álmodás egy velünk született képesség, amely képességet nagyjából 2-3 évesen fedezzük fel. Ekkortájt értjük meg, hogy mit is jelent álmodni, és tudunk beszélni is róla. A szakemberek szerint mindenki álmodik, ám míg egyesek szinte kivétel nélkül minden nap emlékeznek álmaikra, addig mások egyáltalán nem tudják felidézni az alvás közben történtetek. A témáról a healthline.com magazin írt egy átfogó cikket.

Álmaink erről árulkodnak - részletek !

Miért álmodunk?

Minden esetben az úgynevezett REM-fázis alatt álmodunk. A REM-fázis az alvásunk egyik szakasza, mikor is a szemek gyors mozgást végeznek, a légzés felgyorsul valamint rendszertelen, felszínes lesz, a szívverés is felgyorsul, a vérnyomás megemelkedik, míg a a végtagok izmai átmenetileg képtelenek a mozgásra. Az agyi véráramlás majdnem megkétszereződik a REM-alvás alatt, vizsgálatok szerint pedig ebben a fázisban az agynak azok a területei aktívak, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt. Ez a fázis nagyjából 90 perccel az elalvást követően kezdődik, ám egy éjszaka során többször is megismétlődhet.

A lapnak nyilatkozó Mike Kisch, a Beddr nevű alváskövető app kitalálója szerint az álmok azért az alvás REM-fázisában jelentkeznek, mert az agyhullámok tevékenysége ekkor hasonlít leginkább az ébrenléthez.

Miért nem emlékszünk az álmainkra?
Miért nem emlékszünk az álmainkra? Fotó: iStock

Miért nem emlékszünk az álmainkra?

"Akár emlékszünk az álmunkra, akár nem, minden ember álmodik alvás közben. Ez az emberi agy egyik alapvető funkciója, sőt több más fajnál is megfigyelhető" - nyilatkozta a lapnak dr. Alex Dimitriu, alvásszakértő.

A kérdésre, hogy miért nem emlékszik mindenki az álmára nem egyszerű a válasz, több teória is létezik rá.

"Néhányan azt gondolják, hogy az álmaink a tudatalattink kivetülése, míg mások szerint az álmok csak szimpla értelmet képek sorozata, amelyeket az agyunk alvás közbeni kivetít, míg az aznapi információkat szortírozza. Agyunk ugyanis alvás közben megszilárdítja a szerzett emlékeket és a fontos információkat, a lényegteleneket pedig a "kukába" dobja. Tehát ha a második állítás az igaz, és az álmokat csak azért látjuk, mert az agyunk éppen az éjszakai helyreállító folyamatokat végzi, akkor lehet, hogy egyesek azért nem emlékeznek az álmaikra, mert agyuk azokat is lényegtelen információnak ítélte meg" - mondta dr. Sujay Kansagra alvásszakértő.

Ez az elmélet tehát azt sugallja, hogy az álmok akkor jelentkeznek, amikor az agyunk feldolgozza az információkat, kiszortírozza a felesleges dolgokat, és a fontos rövid távú emlékeket áthelyezi a hosszú távú memóriánkba. Ha ez így van, akkor lehet, hogy azok az emberek emlékeznek inkább az álmaikra, akiknek általánosságban is jobb a memóriájuk.

Mindehhez Dimitriu mindehhez azt is hozzátette, hogy agyunk akár blokkolhatja is az álmainkat, aminek következtében másnap nem fogunk rájuk emlékezni. "Az álmok olyan valóságosak és intenzívek lehetnek, hogy az agyunk úgy dönthet, hogy inkább törli vagy elhomályosítja őket, hogy véletlenül se tévesszük össze a valóság történéseit az álmainkkal."

Forrás: healthline.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +11 °C

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, de reggelig a keleti harmadban még nagyrészt csak magasszintű felhőzet lehet felettünk. Az éjszaka második felében csapadékra is számíthatunk - főként hazánk nyugati felén. A déli szelet helyenként élénk, a Bakonyban erős széllökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon ennél akár több fokkal hidegebb lehet. Fronthatással egyelőre nem kell számolnunk. Ezzel együtt a gyors melegedés miatt az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra