Kötelezővé kellene tenni az alvást munkaidőben

Egy agykutató professzor szerint hagyni kellene, hogy az alkalmazottak akkor dolgozzanak, amikor szeretnének. Vincent Walsh, a University College London munkatársa azt mondja: az emberiség csak nemrég óta lett az éjszakai alvás kizárólagos megszállottja.

Walsh professzor úgy véli, hogy a feletteseknek hagyniuk kellene, hogy a kezük alá dolgozók pihenjenek munka közben, mert ez lényegesen növelné a termelékenységet, illetve a kreativitást. Sőt, azt is hozzátette, hogy az embereknek érdemes lenne saját maguknak meghatározni a munkaidőt, s akkor kezdeni a műszakot, amikor jólesik.

A Cheltenham Tudományos Fesztiválon tartott beszámolóban elhangzott, hogy mára csaknem teljesen feledésbe merültek a délutáni szieszta előnyei, s kizárólagos pozíciót vívott ki az éjszakai pihenés.

Bár a hazai munkavállalók negyven százaléka kevésnek találja az adott évben kivehető szabadnapok számát, így is minden második dolgozóval előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra, 2 százalék pedig egyáltalán nem vett ki szabadságot - derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből. A felmérés további eredményeit ide kattintva olvashatja el! "A legjobb, ha hagyjuk az agyat kikapcsolni. Én például minden délután alszom egy keveset. Csak az ipari forradalom óta lett a mániánk, hogy éjszakára zsúfoljuk be az összes alvást ahelyett, hogy egyszer-kétszer nap közben is lehunynánk a szemünket" - magyarázta a tudós, akinek számításai szerint 30-90 perces szieszta ideális.

"Ha azt akarjuk, hogy az emberek kreatívabbak legyenek, kevésbé kell hajtanunk őket. A cégeknek lehetővé kellene tenniük a éjszaka akarnak dolgozni , tegyük nekik lehetővé" - összegezte Walsh.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!