Fáradtan hevesebbek az érzéseink

A legújabb kutatási eredmények szerint az alváshiány jelentősen megnöveli a különböző érzelmek intenzitását, különösen a szorongásra hajlamos emberek esetében.

A szorongásos zavarok két legjellemzőbb tünete az alváshiány és az érzelmi reakciók fokozódása. A legfrissebb tudományos vizsgálatok szerint szoros összefüggés lehet a két tünet előfordulása között. A Kalifornia Egyetem Alvás- és Idegi Képalkotó Laboratóriumának szakértői 18 egészséges felnőtt agyi aktivitását figyelték meg funkciós mágneses rezonancia vizsgálattal (fMRI): az egyik vizsgálatra kipihenten, a másikra egy álmatlan éjszakát követően érkeztek a résztvevők. A vizsgálatok során a résztvevőket potenciálisan negatív és semleges érzelmi hatásoknak tették ki.

Az fMRI eredményei szerint az alváshiány jelentősen fokozta az agy mély érzelmekért felelős központjában az érzelmek kialakulását megelőző állapot intenzitását, különösen a negatív és kellemetlen emlékek tárolásáért felelős amygdalában. Egyes önkénteseknél az alváshiány akár 60 százalékkal is növelhette az érzelmek intenzitását.

A kutatók rájöttek arra is, hogy az alváshiány kellemetlen mellékhatásai nagyban függnek attól is, mennyire hajlamos valaki a szorongásra. A szorongásra leginkább hajlamos résztvevők szenvedtek legjobban az alváshiány miatt.

"Az érzelmek előkészítése rendkívül fontos agyi folyamat és egy alapvető túlélési mechanizmus" - mondta Andrea Goldstein, az Alvás- és Idegi Képalkotó Laboratórium munkatársa. "Kutatási eredményeink szerint már egyetlen álmatlan éjszaka is jelentősen befolyásolhatja ennek az agyi folyamatnak az optimális működését, különösen a szorongásra hajlamos egyéneknél. Mivel az alvásidő lerövidülése nagyban jellemző a modern társadalomra érdemes odafigyelni, főleg ha hajlamosak vagyunk az érzelmi instabilitásra." A részletes kutatási eredményekről Bostonban, a 26. éves SLEEP konferencián hallhattak az érdeklődők.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra