Ezeket mellőzzük, hogy jobban aludjunk

Szakértők szerint jobban alhatunk, ha az alábbi öt dolgot este már mellőzzük, illetve a nap folyamán is csínján bánunk velük.

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlen a szerveink egészséges működéséhez. Sokan küzdenek azonban alvásproblémákkal , amelyek hátterében helytelen étkezési szokások is állhatnak. Nézzük, miket ajánlott mellőzni lefekvés előtt, hogy valóban kipihenten ébredhessünk reggel!

Koffein

Bármennyire is jól esne még egy presszókávé a vacsora után, inkább mondjunk nemet a csábításnak. A szakértők szerint ugyanis a késői koffeinadag akár 6 órán át ébren tarthat minket. Dave Gibson alvásszakértő azt javasolja, nap közben is csak mértékkel kávézzunk: legfeljebb napi kettőt igyunk, és a másodikat is legkésőbb ebéd után fogyasszuk el.

alvás, nyugodta alvás, minőségi alvás, étkezési szokások, vörös hús, kávé, alkohol, fűszerek, cukor, paprika
Nyugodtabban aludhatunk, ha délután már nem iszunk kávét (Fotó: 123rf)

Vörös húsok

Aki késő este vacsorázik, annak ajánlott valami könnyebbet fogyasztania. A vörös húsok emésztése ugyanis sokáig tart, ennek következménye pedig a hosszú órákig tartó álmatlan forgolódás lehet.

Alkohol

Sokan úgy érzik, hogy egy-egy nehéz nap után egy pohár bor megnyugtatja őket, a fent idézett szakértő szerint viszont ez csak a látszat: az alkohol ugyanis negatívan befolyásolja az alvás REM fázisának egyensúlyát, különösen az éjszaka második felében. Emiatt ebben az időszakban sokkal rosszabbul alhatunk, és nem ébredünk majd kipihenten.

Fűszeres ételek

A fűszeres falatok szintén megnehezítik a jó alvást. A paprikában lévő kapszaicin például testhőmérséklet-növekedést okoz, amitől diszkomfortérzésünk támad, és nem alszunk jól.

Cukros ételek

Érdemes lemondani az esti desszertről is, ugyanis az édességek cukortartalma extra energiát ad és késlelteti az elalvást. Az ilyen finomságok helyett az Independent által megkérdezett szakértő inkább alacsony cukortartalmú, teljes kiőrlésű termékeket javasol, amelyek növelik a vér triptofánszintjét. Ez az aminosav ugyanis az alvást segítő szerotonin- és melatonintermelés egyik alapanyaga.

Extra tipp: teljes kiőrlésű gabonafélék helyett a szintén magas triptofántartalmú banán is jó alternatíva lehet, ha esti nassolnivalóra vágyunk.

Forrás: independent.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra