Cumival a horkolás ellen?

A csecsemők nyugtató cumijára hasonlító szerkezet oldhatja meg a horkolással kapcsolatos problémákat: alvás közben előrehúzza a nyelvet, így a légutak szabadon maradnak.

Elalvás előtt a horkolók a nyelvük hegyét a szerkezet szájba illeszkedő végébe illesztik. Egy nagy műanyag lap helyezkedik el a fogak előtt, és alvás közben is a helyén marad, csakúgy, mint a kisbabák cumija. Középen egy üreges gömb található, mely az ajkak közé nyúlik be. A beteg összenyomja ezt a gömböt, így a levegő kijut a szájból, vákuumot képez, a nyelv hegyét pedig beszívja, ami így, előrehúzott állapotban marad az alvás során is, amikor a garat körüli izmok ellazulnak. Az eszköz 70 angol fontba (kb. 25 ezer forintba) kerül, mérete akkora, mint egy átlagos cumié.

A legtöbb ember számára nem jelent gondot az, hogy a légutak izmai ellazulnak, de van, akinél a nyelv teljesen hátracsúszik, ami akár 10 másodperces időtartamra is légzésleállást okozhat. Az útban álló lágy szövet vibrálni kezd az áramló levegő hatására, ez a horkolás. Amint az agy érzékeli, hogy a légzés leállt, utasítást küld a légzőizmoknak, hogy ismét húzódjanak össze. A légutak ismét megnyílnak, a beteg pedig általában összerázkódik és felébred. Akik ettől a problémától szenvednek, nappal általában fáradtak, és gyakrabban válnak balesetek áldozatává. Kezelés nélkül az alvási apnoé fokozza a magas vérnyomás és a szívinfarktus kockázatát.

Az elmúlt 25 évben a betegséget a folyamatos pozitív légúti nyomás módszerével (CPAP) kezelték, melyhez az orrot és a szájat is elfedő maszkot kell viselni alvás közben. A maszk egy olyan géphez csatlakozik, mely levegőt pumpál az orrba és a szájba. Sokan azonban kényelmetlennek találták, hogy egész éjszaka viseljék. Egy részük ki se próbálta soha, mások is általában elhagyták a használatát 12-15 hónap után.

A "Jó reggelt horkolás-megoldás" névre keresztelt berendezés használata sokkal kellemesebb lehet. Kanadai kutatók 32 krónikus horkolón tesztelték a találmányt. Az eredményeket a tette közzé. A vizsgált személyek több mint egyharmadánál felére csökkent a légzéskimaradás miatti felriadások száma, illetve a horkolás időtartama is visszaesett 40 százalékkal. A résztvevők több mint 70 százaléka jelezte, hogy szeretnék folytatni az eszköz használatát.

Dr. Adrian Williams, a Londoni Alváscentrum munkatársa azonban azt mondta, hogy több kutatással kell igazolni a cumi hatásosságát, és felhívta a figyelmet arra, hogy a hasonló készülékeket eddig nem tolerálták túl jól a betegek.

Magyarországon a betegség 300-400 ezer embert érint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!