A horkolás hangjai

Bizonyos felmérések szerint a felnőtt lakosság 20-30%-a horkol. A horkolás önmagában nem jelentene gondot, de bizonyos fokig alvászavart okoz, ami fáradsághoz és rosszabb munkahelyi teljesítményhez vezethet. A horkolást nem szabad félvállról venni.

Hogyan alakul ki a horkolás?

A horkolás a felső légutakban, a garatban jön létre. A garat az orr, a száj és a gége által határolt terület, amely nem más, mint egy elölről nyitott csőrendszer.

A garat a táplálék és levegő "kereszteződési" pontja. Az idegrendszer szabályozza, hogy étkezésnél a falat ne kerüljön a gégébe, mégpedig úgy, hogy a gégefedő a gége bemenet felé lezárja a falat útját.

A garat izmok által határolt csőrendszer, és a garatizmoknak alvás közben fontos szerepük van. Nyitva tartják folyamatosan a légutakat, ugyanis minden egyes belégzésnél szívó erő hat a rugalmas garatfalra.

A garatban - mint zárt csőrendszerben - létrejövő levegőáramlás sebessége függ, a cső keresztmetszetétől. Azt könnyű belátni, hogy minél kisebb az átmérő, annál nagyobb a levegőáramlás sebessége és azzal párhuzamosan nő a falra nehezedő nyomás is. A horkolás oka, hogy alvás közben a nyak és a garat izmai ellazulnak. Az izmok ellazulása szűkületet okoz a garattérben. A szükséges levegőmennyiséget nagyobb sebességgel kell belélegezni. Ez a lágy szövetek, úgy mint a lágy szájpad és a nyelvcsap zajos vibrációját -horkolást - eredményezi.

Örökölhető-e a horkolás?

A horkolás lényegesen gyakoribb a férfiak körében, mint a nőknél. Az arány figyelemreméltó, ugyanis 10:1.

De a horkolást nemcsak a nem, hanem számos más tényező is befolyásolhatja.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a testsúly, a dohányzás, a kimerültség szintén lényeges szerepet játszik a horkolás kialakulásában. (Természetesen nem törvényszerű, hogy minden túlsúlyos ember horkol.) De az alvás közbeni testhelyzetre is visszavezethető a horkolás.

Sok embernél veleszületett hajlam a horkolás, mivel szűk garattal rendelkeznek, de a nagyobb méretű nyelv, a lelógó lágy szájpad, a megnagyobbodott mandulák ugyan úgy örökölhető tényezők. Egy fül-orr-gégészeti vizsgálattal könnyen kideríthető, hogy a horkoló ember garatjában a fent említett szervek közül megnagyobbodott-e valamelyik. Előfordul azonban az is, hogy a horkoló embernél nincs gégészeti ok.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

Felmerül a kérdés, hogy mikortól kóros a horkolás. Mindenképpen érdemes szakorvoshoz fordulni, ha a horkolás rendkívül hangos, minden testhelyzetben előfordul, és horkantásokkal jár együtt, amiket hosszabb-rövidebb szünet előz meg, illetve, ha erőteljes szájszárazság alakul ki az éjszakai alvás alatt. A horkolás sokszor olyan tünetekkel jár együtt, mint a nyugtalan alvás, az éjszakai gyakori ébredés, és éjszakai gyakori vizelés, valamint jelentős fej, nyak és tarkótáji izzadás.

Ma már létezik megoldás Ma már beszerezhető olyan orrtapasz, amely megoldást jelenthet a horkolásban szenvedőknek. A tapasz szabadalmaztatott reflexmozgása enyhén megemeli az orrlyukakat, és tágítja az orrjáratokat. Ezáltal az orrban jobban áramlik a levegő, ami csökkentheti, sőt akár meg is szüntetheti a horkolást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.