Állandó fáradtság – nem a kávéivás a legjobb megoldás

A stressz, az alváshiány és egyéb életmódbeli tényezők hatására sokan szenvednek tartós fáradtságtól. Mutatjuk, mi segíthet visszanyerni az energiánkat.

A fáradtság ellen sokan kávéval küzdenek a hétköznapok során. Csakhogy ez nem a legjobb stratégia. A koffein ugyan éberebbé tesz, de meg is zavarhatja a természetes alvás-ébrenlét ciklust. Ebből aztán alvászavarok származhatnak, ami nappali fáradtsághoz vezet – így kialakítva egy ördögi kört. Érdemes észben tartani, hogy a koffein akár hét órán keresztül is hatással lehet a szervezet működésére. Éppen ezért az esti órákhoz közeledve már nem javasolt sem kávézni, sem más koffeintartalmú italt fogyasztani. Az alábbiakban a brit egészségügyi szolgálat (NHS) gyűjtése alapján vesszük sorra, milyen egyéb módszerek lehetnek inkább hasznunkra a fáradtság elleni küzdelemben.

fáradt fiatal nő kávét iszik
Az állandó fáradtságra nem a kávé jelenti a megoldást. Fotó: Getty Images

Rendszeresség a táplálkozásban és mozgásban

A feladatokkal teli munkanapokon gyakori probléma, hogy nem fordítunk kellő időt az evésre, esetleg el is felejtünk étkezéseket a nap folyamán. Energiaszintünk fenntartásához azonban nagy lökést ad, ha ahelyett, hogy a nap végén vennénk magunkhoz egy hatalmas vacsorát, inkább többször és egyszerre kevesebbet eszünk a nap során elosztva. Törekedjünk tehát arra, hogy 3-4 óránként egyszerre gondoskodjunk az energiapótlásról.

Szintén lényeges a fizikai aktivitás. Fáradtan valószínűleg az utolsó dolog, amire vágynánk, a mozgás. Hosszú távon azonban a rendszeres testmozgás igenis segít legyőzni a fáradtságot, javítva az állóképességet. Már egy 15 perces séta után is érezhetjük, hogy energikusabbá válunk, és a mozgás mennyiségének növelésével a pozitív hatások is csak fokozódnak. Eleinte persze érdemes kicsiben kezdeni, ahogy azonban szervezetünk engedi, fokozatosan emelhetjük a terhelést. A cél, hogy hetente legalább 75 perc intenzív aerob mozgást, 150 perc közepesen intenzív aerob mozgást, vagy a kettő arányos kombinációját tudjuk elvégezni.

Az étkezés és mozgás a testsúlykontroll szempontjából is fontos. Ha ugyanis jelentős súlyfelesleget cipelünk, az szintén kimerítő. A fáradtság elleni küzdelem szempontjából is hasznos tehát, ha igyekszünk elérni és megőrizni az egészséges testsúlyt.

Kevés stressz, jó alvás

Amennyire evidensnek hangzik, hogy a fáradtság legjobb ellenszere a pihentető éjszakai alvás, olyannyira gyakran ütközik akadályokba a mindennapokban. Sokan küzdenek alvászavarokkal, így még ha az alvásmennyiségük elegendő is, az alvásminőségük nem kielégítő. Általában véve sokat segíthet ezen, ha állandó alvásrutint tartunk fenn, azaz minden este ugyanabban az időpontban fekszünk le, másnap reggel pedig ugyanakkor ébredünk. Napközben kerüljük a hosszas sziesztákat, az esti órákban pedig hagyjunk magunknak időt a kikapcsolódásra lefekvés előtt, amikor ráhangolódhatunk az alvásra.

Az éjszakai pihenés nagy ellensége továbbá a stressz, amely meggátolja, hogy az alvásidő közeledtével el tudjuk csendesíteni gondolatainkat. Éppen ezért fontos, hogy megtaláljuk a saját igényeinknek leginkább megfelelő stresszcsökkentő tevékenységeket. Vannak, akiknek az edzőtermi edzés válik be, mások a meditációval tudnak kikapcsolni, megint mások a zenehallgatásban találnak nyugalmat.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba

Nem csupán a kávé, de az alkohol sem segíti a jó alvást. Noha pár pohár vacsora utáni bortól jólesően elálmosodhatunk, majd könnyebben álomba is merülhetünk, az alkohol az alvásminőségre negatív hatással van. Így aztán másnap reggel is fáradtabban kelhetünk ki az ágyból. A lefekvés előtti órákban mértékletesnek kell tehát lenni az italozással, sőt, a legjobb a teljes absztinencia. Arra viszont nagyon ügyeljünk a nap folyamán, hogy elegendő folyadékot vegyünk magunkhoz – elsősorban tiszta vizet. A dehidratáltság ugyanis önmagában is fáradtságot okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!