Durva adóemeléssel óvná meg a WHO az emberek egészségét – egyes élelmiszerek is érintettek lehetnek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra szólítja fel tagországait, hogy azok a következő évtizedben legalább 50 százalékkal emeljék meg a cukros üdítőitalok, a szeszesitalok és a dohánytermékek forgalmi adóját.

A WHO álláspontja szerint az adó- és ezáltal áremelés segíthetne jelentősen visszaszorítani az érintett élvezeti cikkek iránti keresletet. Márpedig ezek komoly közegészségügyi kockázatot hordoznak magukban, hiszen olyan betegségekkel hozhatók összefüggésbe, mint a cukorbetegség vagy egyes daganatos kórképek. Egyszersmind az így megnövekedő adóbevétel lehetőséget teremtene az egészségügyi ellátórendszerek fejlesztésére.

„Az egészségmegőrzést célzó adók jelentik az egyik leghatékonyabb eszközt a kezünkben, és bizony itt az ideje cselekedni” – idézi a Reuters hírügynökség Jeremy Farrart, a WHO egészségfejlesztésért, betegségmegelőzésért és -ellenőrzésért felelős főigazgató-helyettesét. A "3-at 35-ig" kezdeményezést az ENSZ sevillai finanszírozásifejlesztési konferenciáján jelentették be. Magyarán a három termékcsoportra (cukros üdítők, alkoholos italok, dohánytermékek) kivetett adók 50 százalékos emelésének céldátuma 2035. Noha a WHO évtizedek óta támogatja a hasonló adóügyi intézkedéseket, ez az első alkalom, hogy konkrét, számszerűsített javaslattal állt elő.

Az ultrafeldolgozott élelmiszereket is megadóztatnák

Az ENSZ szakosított szervezete becslései alapján a kezdeményezés a következő tíz évben összesen 1000 milliárd dollár bevételt jelenthetnek világszerte. A becslés a már ma is alkalmazott egészségügyi célú adókkal kapcsolatos tapasztalatokon alapul olyan országokból, mint Kolumbia vagy a Dél-afrikai Köztársaság. Guillermo Sandoval, a WHO egészségügyi közgazdásza arról is beszélt a konferencián, hogy a jövőben hasonló adóemelést javasolhatnak az ultrafeldolgozott élelmiszerek kapcsán. Ennek első lépése azonban, hogy az elkövetkező hónapok során meghatározzák, pontosan milyen élelmiszerek tartoznak ebbe a csoportba.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!