Tévedés, hogy a Candida „szerelemgomba” – egészen más okok állnak a háttérben

Mindig öröm, ha sikerül megszabadulni bizonyos zavaró tünetektől. Még nagyobb öröm, ha többet vissza sem térnek.


Múlt hétvégén nagyon kiborultam” – írja olvasónk, aki azt kérte, csak keresztnéven hivatkozzunk rá. „Meg voltam győződve róla, hogy megcsal a párom. Ugyanis hüvelyi fertőzést kaptam, amit – gondoltam én – nyilván csak kívülről hozhattunk be, és mivel én hűséges vagyok, azt hittem, tőle kaphattam el. Még meg is gyanúsítottam… Végül a nőgyógyász világosított fel róla, hogy Candida gombáról van szó, amit még csak el sem kell kapni, hiszen állandóan jelen van a női szervezetben. Szerinte inkább a sok stressz és az egészségtelen étkezés hatott rám rosszul, úgyhogy ezeken most változtatnom kell. Az első lépés az, hogy csökkentem a cukorfogyasztást, és persze azóta csak pamut fehérneműt hordok.”

Remélhetőleg Márta egészsége rendeződik, és az esete tanulságos lehet másoknak is. Hiszen nem ő az egyetlen, aki azzal a tévhittel él, hogy ha az intimtájékon valami nem stimmel, az csakis a szexuális élettel és a partner viselkedésével függhet össze. Valójában összetett dologról van szó, amelynek nem egyetlen faktor áll a hátterében. A hüvelyflóra egyensúlya felborulhat a túlterheltség, idegeskedés miatt is, de alapvető fontosságú a Márta által említett táplálkozás is.

A Candida gomba minden nő testében jelen van. Fotó: Getty Images
A Candida gomba minden nő testében jelen van. Fotó: Getty Images

Ha célzottan szeretnénk segíteni a regenerálódást, különféle készítményeket is alkalmazhatunk erre, ami néhány hónap alatt stabilizálja az egészséges állapotot, és a kellemetlen tünetek remélhetően nem is térnek vissza.

Természetes állapotunk

Mint azt a nőgyógyász helyesen mondta el Mártának, a Candida gomba minden nő testében jelen van – a hüvely természetes flórájának része. Az egészséges szervezetben a Candida gomba egyensúlyban van a többi mikroorganizmussal, és nem okoz problémát. Bizonyos tényezők azonban előidézhetik az elszaporodását, és ez már kellemetlen tünetekhez vezethet. 

Ha a hüvelyflóra helyreállításáról van szó, nincs bizonyíték a szájon át szedett Lactobacillusok hatékonyságára, a helyi készítmények pedig többnyire csak ideiglenesen segítenek. Biztosabb és tartósabb megoldást jelenthet a megfelelő tápanyagok biztosítása a szervezet saját jó baktériumainak. Ez segíthet a hosszú távú egyensúly fenntartásában.

Mi okozhatja a Candida elszaporodását?

A hüvelyflóra mikrobiológiai egyensúlya több külső és belső tényező hatására is felborulhat.

  • Nem megfelelő alsónemű: a nem szellőző, műszálas fehérneműk kedveznek a gomba szaporodásának.
  • A hüvelyflóra zavara: antibiotikumkúra, hormonális változások vagy túlzott intimhigiénia miatt a hüvely természetes védelme meggyengülhet.
  • Stressz: a folyamatos feszültség gyengíti az immunrendszert, ami kedvezhet a gombás fertőzések kialakulásának.
  • Magas cukortartalmú étrend: a túlzott cukorfogyasztás gyengíti a védelmet a kórokozók ellen. 
  • Cukorbetegség: a folyamatosan megemelkedett vércukorszint gyengíti az immunrendszer működését.

Hogyan előzhetjük meg a Candida elszaporodását?

Elsősorban viseljünk jól szellőző, pamut alsóneműt! Kerüljük az illatosított intimhigiéniai szereket, amelyek felboríthatják a természetes egyensúlyt. Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, mérsékeljük a cukorbevitelt! Amennyire lehet, csökkentsük a stresszt a mindennapjainkban, és támogassuk az immunrendszerünket kiegyensúlyozott életmóddal. Figyeljünk a hüvelyflóra egészségének fenntartására prebiotikumokkal és megfelelő ápolással!

A fent leírt hatásmechanizmust támasztja alá az a tény is, hogy a Candida gomba elszaporodása nem kötődik a testiséghez, tehát szűz lányoknál is előfordulhat. A legfontosabb minden érintett számára az, hogy hosszú távon fenntartsa az egyensúlyt és odafigyeljen a hüvelyflóra egészségére. Így a kellemetlen tünetek remélhetően ki sem alakulnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet lesz továbbra is felettünk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon helyenként még élénk lökések kísérhetik a délkeleti, keleti szelet, másutt mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet késő este 4, 12 fok között alakul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +7 fok között várható, de az átmenetileg kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti, keleti fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!