Veszélyes, ha ötnél több gyógyszert szedsz rendszeresen

Nem ritka, hogy az idősek akár ötnél is több gyógyszert szednek naponta, rendszeres jelleggel. Ez azonban a várt javulás helyett még ronthat is a betegek állapotán.

Amikor a szükségesnél szélesebb körű gyógyszerelést alkalmaznak, azt szakszóval polipragmáziának nevezik. Erről jellemzően akkor beszélhetünk, ha az adott páciens rendszeresen ötnél több gyógyszert szed egyszerre. Egy friss vizsgálat pedig kimutatta, hogy ez a jelenség jelentős veszélyt jelenthet az Alzheimer-kóros betegekre nézve.

gyógyszerek
Nem ritka, hogy az idősek akár ötnél is több gyógyszert szednek naponta – és ez baj. Fotó: Getty Images

A több nem feltétlenül jobb

Mint kiderült, az ötnél több gyógyszert szedő Alzheimer-kórban vagy egyéb demenciában szenvedő betegek átlagosan több tünetet tapasztaltak. Emellett körükben az esések, a kórházba kerülés és az idő ellőtti elhalálozás esélye is nagyobb volt.

Jelentősen romlik az életminőség

Az érintettek emellett rosszabbul is funkcionáltak fizikailag. Ez azt jelenti, hogy több segítségre volt szükségük a mindennapi tevékenységek – például evés, öltözés, tisztálkodás – során, valamint mozgást segítő eszközöket is gyakrabban használtak, mint a kontrollcsoportok tagjai.

Ezt tedd, ha fura mellékhatást okoz a gyógyszered
Gyógyszeres kezelés esetén bármikor kialakulhat olyan új panasz, amelyet feltételezhetően az aktuálisan szedett készítmény okoz – ezeket pedig nagyon fontos jelenteni az illetékes hatóságok felé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!