Változik a koraszülött babák ellátása

Ultrahangkészüléket vásárol a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centrumának (MH EK PIC), amely a koraszülött babák ellátását segíti majd.

Ultrahangkészülék a koraszülöttek ellátására

Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára a koraszülöttek november 17-ei világnapján hangsúlyozta, hogy a csecsemők teste nagyon pici, ezért különleges műszer szükséges a vizsgálatukhoz. Vagyis nem a koraszülötteket kell az ultrahangkészülékhez vinni, hanem fordítva.

A centrum megtekintése után Vargha Tamás megköszönte az ott dolgozóknak "azt a hihetetlen kötődést is eláruló, odafigyelő munkát", amelyet az egyes esetekben mindössze ötszáznegyven-hétszáznegyven grammos babákért tesznek. Heroikus erőfeszítésükkel a szülők örömére megmentik, életben tartják őket. A legfontosabbak a családok, és lényeges, hogy minél több gyermek születhessen meg - hangoztatta az államtitkár, aki egy Nagy gondoskodás kicsi szíveknek! feliratú táblát tartott fel az ultrahangkészülékről.

koraszülött koraszülés szülés terhes terhesség
Pici testhez kicsi műszer kell

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, a kiváló egészségügyi csapatoknak és a technikai fejlődésnek köszönhetően évről évre csökken a csecsemőhalandóság, amely egy év alatt 14,3 százalékkal mérséklődött. Felidézte, hogy sok híres ember, például Albert Einstein, Winston Churchill vagy Isaac Newton is koraszülött volt. Ez azt mutatja, hogy egy koraszülött is képes lehet kiváló, másokét meghaladó teljesítményre, ha megfelelő gondoskodást kap - tette hozzá.

Rétvári Bence azt mondta, hogy az utóbbi évtizedekben az orvostudomány talán a műszerek terén fejlődött a legtöbbet, ezért fontos, hogy rendelkezésre álljanak a legkorszerűbb eszközök.

Lényegesnek nevezte a védőnők támogatását is. Ők november 1-jétől 33 ezer forint bérpótlékban részesülnek, így a védőnői szolgálatok finanszírozása a jövő év elején már 27 milliárdra bővül a 2010-es 17,9 milliárdról.

Évi 8000 baba koraszülöttként érkezik

Nádor Csaba, az MH EK PIC vezetője, a Melletted a helyem egyesület egyik alapítója arról tájékoztatott, hogy Magyarországon évi nyolcezer koraszülött gyermek jön a világra. A centrumban közülük kétszázhúszat-kétszáznegyvenet látnak el; nyolcvan baba súlya még a másfél kilogrammot sem éri el. Megköszönte az ultrahangkészüléket, amelynek egy ideje már nagy hiányát látták. Egyre több olyan babát gondoznak, aki nem egyszerűen koraszülött, de valamilyen szívfejlődési rendellenességet is mutat - közölte.

Úgy fogalmazott, hogy hivatásának megfelelő végzéséhez drága műszer, drága gyógyszer és jó csapat egyaránt kell. Utóbbi nemcsak orvosokból, nővérekből vagy takarítókból áll, hanem a szülőkből is: sok mindent ugyanis csupán ők tudnak biztosítani. Példaként említette a bőr-bőr kontaktust és az anyatejet.

Koraszülötteket és családjukat segítő programot indul

Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója a projekt kapcsán elmondta, az öt éve működő civilszervezet önkéntesei rendszeresen látogatják a dél-alföldi koraszülöttosztályokat, rendezvényeikkel segítik az érintett családokat, részt vesznek a területtel foglalkozó orvosok és ápolók szakmai konferenciáin. Továbbá anyaszállásokat hoztak létre és újítottak föl, ami lehetővé teszi, hogy a nem helybéli kismamák is folyamatosan az intenzív osztályokon ápolt újszülöttjük közelében lehessenek

Monostori Dóra, a pályázat szakmai vezetője kifejtette, Magyarországon az évente 95 ezer újszülött közül minden tizedik idő előtt jön a világra. A projekt központi eleme olyan modellprogram kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy sorstársak mentorként segítsék az érintett családokat a veszélyeztetett várandós időszaktól kezdve egészen a gyermekek hatéves koráig. Ez a módszer Szegeden már jól működik, de szeretnék továbbfejleszteni és kiterjeszteni az egész régióra.

Miről szól a program?

Az érintettek 2-3 napos programon vesznek részt, ezzel segítve felépülésüket a koraszülés okozta traumából. Egy részükből - további képzés után - mentor válhat, aki később segítheti a családokat - mondta Monostori Dóra, hangsúlyozva, hogy szülőpárokat kívánnak megszólítani, így oldva az ilyen családokban az átlagosnál lényegesen gyakrabban előforduló párkapcsolati konfliktusokat.

A program részeként segítőszolgáltatás is indul a szülőknek, akik gyermeküket csecsemőkorban veszítik el. Három városban - Szegeden, Gyulán és Kecskeméten - mentorházakat alakítanak ki, ahol az egész családnak komplex szolgáltatást tudnak nyújtani. Ezek a 27 dél-alföldi járás mindegyikében elérhetőek lesznek, az igényektől függően állandóan vagy alkalmi jelleggel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra