Sebészek távoznának a Jahn Ferenc kórházból

A túlterheltség és az alacsony bérek miatt több sebész is benyújtotta felmondását a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban. Az intézmény azonban határozottan visszautasította a kórház összeomlásáról szóló híreket.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház hét sebész szakorvosa közül hatan benyújtották felmondásukat - értesült az Index. A portál információi szerint az orvosok a terhelésükhöz képest aránytalanul alacsony ügyeleti díjak miatt hozták meg ezt a döntést. Bár tárgyalások folytak az ügyben, azok eddig nem vezettek eredményre.

Így fogják eldönteni, ki a jó orvos Nem minden sebész operál azonos hatékonysággal, s a betegeknek joguk volna tudni, hogy kinek a szikéje alá fekszenek be. De az orvosoknak is szükségük lenne a visszajelzésekre, hogy képezhessék magukat, és javítsanak a felkészültségükön. A műtőben mutatott teljesítményt nehéz mérni, de most új módszerek jelentek meg. Kattintson a részletekért!

Több kórházat is érinthet

Az Index a kórház vezetőségét is megkereste, amely megerősítette az értesüléseket. Mint válaszukban írták, az intézmény sebészeti osztályának több munkatársa is beadta a felmondását, a vezetés azonban tovább folytatja az egyeztetéseket ezekkel az orvosokkal, biztosítva egyúttal a feladatuk ellátásához szükséges anyagi és tárgyi feltételeket. A munkakörülmények javítása érdekében tett intézkedéseket és a felajánlott ügyeleti díjemelést azonban az orvosok nem fogadták el - írta válaszában a kórház. Hangsúlyozták azonban: az orvosok felmondása nem gátolja a kórházban a folyamatos és magas színvonalú betegellátást.

Hétből hat sebész távozna a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházból. Fotó: iStock
Hétből hat sebész távozna a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházból. Fotó: iStock

Ha nem sikerül megegyezni a távozni kívánó orvosokkal, az komoly problémákat okozhat az osztály működésében. Ugyanis csupán szakorvosok lehetnek ügyeletvezetői poszton, hogyha viszont hatan távoznak közülük, nem lehet megszervezni az ügyeleteket. Ennyi sebész szakorvost pedig ilyen rövid idő alatt szinte lehetetlen leigazolni Budapesten, főleg mivel a többi kórház is komoly szakemberhiánnyal küzd. Hogyha az orvosok valóban távoznak, az nem csak ezt az intézményt érintené. A többi budapesti kórház hasonlóan túlterhelt sebészeti ügyeletén is fokozódhat a nyomás, hiszen akkor ezekre irányítják át az eddig a Jahn Ferenc kórház által felvett sürgős eseteket. Budapesten már egyetlen sebész halála is instabillá tette az ügyeleti rendszert.

Nem minden igaz a hírből

Érthető, hogy a napokban szinte mindenhol erről az aggasztó helyzetről cikkeztek, az intézmény azonban határozottan visszautasította a kórház összeomlásáról szóló híreket. "A cikkben egyetlen, a kórházra vonatkozó szám sem felel meg a valóságnak" - közölte Ralovich Zsolt, az intézmény főigazgatója. Az ügy fejleményeként most rémhírterjesztéssel is megvádolták az idexet. Az igazgató szerint a kórházban nem 7, hanem 23 sebész dolgozik, a távozásukat bejelentő orvosok felmondási ideje pedig két hónap, így távozásuk nem gátolja a folyamatos és magas színvonalú ellátást. A kórház vezetése valóban tárgyal a felmondási idejüket töltő kollégákkal, ugyanakkor megkezdte az egyeztetést más sebész szakorvosokkal is.

Kiemelte, hogy az intézmény Pest déli térségének és az azt környező településeknek meghatározó kórháza, 1278 betegággyal. Osztályai közül a sebészeti, a szülészeti, a nőgyógyászati, a fül-orr-gége, a fej- és nyaksebészeti, a neurológiai, az urológiai, valamint az aneszteziológiai és az intenzív betegellátó osztályok a legmagasabb progresszivitású besorolásúak. A fekvőbeteg szakellátás keretében ellátott betegek száma évente csaknem 38 ezer, sürgősségi ellátása pedig - amely 24 órában üzemel - átlagosan napi 90-100 beteget fogad. A sebészeti osztály 50 ágyas, amely kiegészül egy 10 ágyas sebészeti őrzővel is.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16, +27 °C
Minimum: +12, +17 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős lesz az ég, többfelé várható zápor, zivatar. Délután folytatódik a változóan, legtöbb helyen erősen felhős idő, és további záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A szél napközben eros északnyugati lesz. Hajnalban 12, 17 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 16, 27 fok között alakul. Késő este 11, 16 fok lesz. Kedden hidegfronti hatás érvényesül. Egész nap jelentkezhetnek panaszok, amik akár erősek is lehetnek. Görcsös fejfájás, izpm- és hasi görcsök léphetnek fel, romolhat a szívbetegek állapota. Gyakoriak lehetnek a keringési panaszok és a vérnyomás-ingadozás is. Zivatarokban romolhat az asztmások állapota. Csökken a hőérzet, alacsony lesz a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső