Gondok vannak a sürgősségi ellátással

Komoly hiányosságokat talált a vészhelyzeti betegellátásban az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ellenőrzés a 2015 és 2017 közötti időszakra terjedt ki.

A vészhelyzeti ( sürgősségi ) betegellátás rendszere a betegek számára folyamatosan hozzáférhető volt, azonban nem volt biztosított, hogy a betegek az egészségi állapotuk által indokolt időn belüli ellátást megkapják - ismertette Domokos László, az ÁSZ elnöke. Kifejtette, hogy az e területet érintő, nagy nyilvánosságot kapott esetek, problémák kivizsgálása nem történt meg, valamint törvénysértőnek nevezte, hogy a betegek - túlnyomó részben - nem kaptak tájékoztatást a sürgősségi betegellátótól az ellátási kategóriába sorolás eredményéről, annak jelentőségéről és a várható várakozási időről sem.

sürgősségi, vészhelyzet, betegellátás, kórház, ügyelet
A betegek többségét nem tájékoztatják megfelelően az állapotukról. Fotó: 123rf

Sok a hiányosság

Az ágazat irányításáért felelős miniszter az ágazati fejlesztési célokat meghatározta, ugyanakkor a tervezett fejlesztések pontos tartalmát, eszközeit és egyéb feltételeit nem. A cselekvési terv nem tartalmazta az e terület fejlesztéséhez szükséges beavatkozások tárgyi, személyi és anyagi feltételeit, illetve az ágazatirányító a jogszabályi előírások ellenére nem gondoskodott a kitűzött célok megvalósításának nyomon követéséről és értékeléséről - mondta el Németh Erzsébet, a számvevőszék felügyeleti vezetője. Az ellenőrzés megállapította továbbá, hogy a minimumfeltételek meglétét csak az adott (sürgősségi) osztály működési engedélyének kiadásakor vizsgálták, a folyamatos rendelkezésre állásnál már nem.

Ezzel együtt történtek intézkedések az orvosi ügyeletek fejlesztése érdekében, megkezdődött a különböző sürgősségi szereplők közös informatikai rendszerének kiépítése és a budapesti akut kórházi rendszer átalakítása is.

A mentés területét vizsgálva az ÁSZ megállapította, hogy a mentés javítását célzó intézkedések - új mentőállomások építése, gépkocsik beszerzése, új mentésirányítási rendszer bevezetése - megvalósultak, azonban a 15 percen belüli kiérkezés idejének aránya, kis mértékben ugyan, de csökkent. Az ellenőrzött időszakban a mentőgépkocsik száma 12,9 százalékkal nőtt.

Így vélekedik a lakosság

Az Állami Számvevőszék lakossági kérdőíves felmérést is készíttetett a sürgősségi betegellátás témakörében. A megkérdezettek túlnyomó többsége - 86 százaléka - tisztában van azzal, mi tartozik a sürgősségi ellátás körébe. A válaszadók 72,2 százaléka elégedett volt a mentőszolgálat által végzett sürgősségi ellátással, és 56,7 százalékuk úgy ítélte meg, hogy az ellátás számára elfogadható módon zajlott. A mentők kiérkezési idejére vonatkozó kérdésre a megkérdezettek majdnem fele válaszolta azt, hogy nem kellett 15 percet várni a mentőre, 36,4 százaléka válaszolta azt, hogy 15-30 perc között értek hozzá, míg 12,1 százalékuk mondta azt, hogy fél óránál is többet kellett várni a mentőre.

A kérdőíves lakossági felmérésben a megkérdezettek 30,3 százaléka mondta azt, hogy kevesebb mint 15 perc alatt megkapta a sürgősségin a betegbesorolást, 23,3 százaléka 15-30 perc között, és 36 százalékuknak fél óránál többet kellett várnia erre. Arra a kérdésre, hogy tájékoztatták-e arról, hogy melyik kategóriába sorolták az állapota szerint és hogy ez mit jelent, a betegek 61,7 százaléka nemmel felelt. Domokos László szerint ez elfogadhatatlan, hiszen törvényi kötelezettség a beteget tájékoztatni az állapotáról.

Az ÁSZ-elnök kitért arra is, hogy a kormányzat tavaly elkezdte a sürgősségi betegellátás átalakítását, így a vizsgálat erre már nem vonatkozott. Az idén a sürgősségi ellátásban elindított változások és a triázsrendszer bevezetése már részben összhangban vannak az ÁSZ mostani jelentésében megfogalmazott javaslatokkal. Az ÁSZ az ágazatért felelős miniszternek javaslatokat fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül kell intézkedési tervet készítenie.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.