Rák: veszélyesek az alternatív terápiák

Az életminőséget javítani képes kezelés helyett sokan a kétes hatékonyságú módszereket ígérő alternatívákat választják a rák leküzdéséhez. Sok ilyen alternatív gyógymóddal nem hogy segítenénk, de még ártunk is magunknak.

Ahogy minden súlyos betegség, úgy a rák esetén is hajlamosak az érintettek (tehát a beteg és annak szerettei) az orvostudomány rideg racionalitásától a legtöbbször jó esetben is csak kétes hatású, alternatív terápiák felé fordulni. Egy adott daganatfajtán belül is számos tumortípust különíthetünk el, így naivitás azt feltételezni, hogy léteznek olyan hatóanyagok, amelyek az összes ráktípus kezelésében hatékonyak - emelte ki a rakgyogyitas.hu kiadványában Dr. Zupkó István, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetének egyetemi docense.

Jó lenne egy olyan tabletta, ami a megfázástól kezdve a rákig mindent gyógyít? A csodaszert Magyarországon sok helyen lehet kapni, pedig tiltólistás, és hatalmas kamu. Az alábbi cikkünkben olvashat róla!

A lapban közölt interjúban a szakember hangsúlyozta: ami természetes, az nem feltétlenül veszélytelen, és ha egy készítménynek van hatása, akkor van mellékhatása is, ami akár ronthat is a beteg állapotán. Emellett a gyógyszerészetben ismert leghalálosabb mérgek is mind növényi vagy állati, tehát természetes eredetűek!

Némelyik még ártalmas is

Az alternatív terápiáktól sokan az életminőség javulását várják, amely akár még meg is valósulhat, ha máshogy nem, a placebo-hatásnak köszönhetően. Az igazi kockázatot azonban az jelenti, ha a daganatos betegség gyógyításának reményében fordul valaki az alternatív medicinák felé, és az orvostudomány által kínált, igazolt hatékonyságú kezeléseket elutasítja. Ha ugyanis egy alternatív gyógymód hatékonysága igazolttá válik, és azt az orvostudomány is elismeri, beemeli azt a hivatalos kezelések közé, így pedig már nem is lesz "alternatív" a kezelés - magyarázta Dr. Zupkó István.

Kezelésekor nem szabad elfordulni a tudományosan igazolt hatékonyságú terápiáktól
Kezelésekor nem szabad elfordulni a tudományosan igazolt hatékonyságú terápiáktól

"A nyugtatóként és antidepresszánsként ismert, daganatos betegek által is eséllyel használt gyógynövény, az orbáncfű például igen jelentősen fokozza az egyik májenzim aktivitását. Ezzel pedig olyannyira fel tudja gyorsítani az egyik gyakran használt kemoterápiás hatóanyag lebontását a májban, hogy negyven százalékkal is csökkenhet a vérben a daganatellenes szer koncentrációja, így elégtelenné válhat a terápia" - hozott fel példát az alternatív gyógymódok felelőtlen alkalmazására a szakember. Megemlítette továbbá a B-17 vitamint is, ami tulajdonképpen nem is vitamin, marketingcélzattal nevezték csak el annak. Valójában a szervezetben mérgező ciánt szabadít fel, daganatellenes tulajdonságát pedig semmilyen vizsgálat nem igazolta. Fontos ezért, hogy az ilyen szerek használatakor mindig egyeztessünk az orvosunkkal!

Némelyik alternatív terápia laboratóriumi kutatásokra, vagy sikeres állatkísérletekre hivatkozik, ezek mellett azonban nincsenek feltüntetve a sikertelen kísérletek és azok az eredmények, amelyek megcáfolják az állításaikat. A hivatalos gyógyszerkísérletek során is rengeteg a kezdeti bizalomra okot adó eredmény, aztán az ígéretesnek induló hatóanyagok többsége mégis elbukik a klinikai vizsgálatok valamelyik fázisában. Sok esetben pedig néhány személyes történettel is hitelesítik a szer hatásosságát, amelyek akkor sem bizonyító erejűek, ha történetesen igazak. "Ha valamit egészségmegőrzésre és mindenféle rákra egyaránt ajánlanak, akkor rögtön kezdjünk el gyanakodni" - javasolja az egyetemi docens.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!