Mellrákszűrés: minden 2. évben kell

A korai stádiumban felismert mellrák jó eséllyel gyógyítható, mégis mintegy 2300-2500 nő életét követeli évente ez a daganattípus Magyarországon. Aligha lehet tehát a rendszeres szűrés fontosságát eléggé hangsúlyozni.

Legalább minden 2. évben kell szűrni

Azemlőrákalapvetően az idősebb, 50 év feletti korosztályokban a leggyakoribb, azonban a mai átalakuló életmód következtében mind inkább veszélyeztetetté válnak a fiatalabbak is. Összességében kijelenthető, hogy minden 10-12. nőnél megjelenik a kór élete során. A nőket érintő rákesetek nagyjából 13 százalékát ez teszi ki. Nem szabad tehát félvállról venni a problémát.

Merevítős melltartó, dezodorok, implantátum - mitől alakulhat ki a mellrák? Részletek itt.

Bár a nőgyógyászati vizsgálatok során az orvos tapintásos vizsgálattal ellenőrzi a mellek állapotát, kétévente igenis szükséges ellátogatni egy mammográfiai szűrésre is. Az eljárás során röntgensugarakkal készítenek felvételt a mellszövetről, így kutatva akár a legkisebb elváltozást. Ha a családban előfordult már emlőrák, akár már 30 év fölött érdemes foglalkozni a mell egészségével (ilyenkor még a mellultrahangot javasolják). Kétévente küldik a behívót rá az érintett korcsoportnak.

Legalább kétévente fontos ellátogatni egy mammográfiai szűrésre
Legalább kétévente fontos ellátogatni egy mammográfiai szűrésre

Felfedezés a tünetek előtt

A korai stádiumú betegség jellemzően nem okoz fájdalmat, a leglényegesebb tünet az idegentestérzés. A daganat összekapaszkodik a környezetével, tapintásra pedig porckeménynek, egyenetlen felszínűnek érződik. Idővel ráhúzódik a mellkas izomzatára, így a bőrön behúzódásokat és fekélyeket okoz.

A mammográfiás szűrés során főként a mell változásait igyekeznek megtalálni olyan nőknél, akiknél nem fedeztek fel rákra utaló jeleket, s nem találhatók a mellben megfigyelhető rendellenességek. A cél ilyenkor az, hogy még azelőtt érzékeljék a rákot, mielőtt kifejlődnének annak nyilvánvaló klinikai tünetei.

Szűrni! Szűrni! Szűrni! Magyarországon az 50 és 70 év közötti nőknek csak kevesebb mint fele, mindössze 44,6 százaléka vesz részt mammográfián, miközben az európai arány 62 százalékos. Mivel ez azt is jelenti, hogy sokak kezelését nem tudják időben megkezdeni, ez a különbség az emlődaganat kimenetelében is megmutatkozik: miközben nálunk 2013-ban 39,1 százalékos volt a mellrák halálozási aránya, addig az uniós átlag csak 33,2 százalékos. Vannak országok, ahol ez a mutató messze jobb az európai átlagnál, Észtországban például csak 27,1 százalékos, Finnországban 28,8 százalékos, Svédországban pedig 28,9 százalékos.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +31 °C
Minimum: +15, +21 °C

Változóan felhős lesz az ég, de több órára kisüt a nap. Elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és keleten számíthatunk záporra, zivatarra. Élénk, erős lökésekkel kísért északkeleti szél mellett 25, 31 fok között alakulnak a maximumhőmérsékletek. Kedden front nem érkezik, de a magasban zajló folyamatok hatására front jellegű tünetek léphetnek fel. Gyakori lehet a görcsös és a migrénes fejfájás, egész nap ingadozhat a vérnyomás. Egyesek alvászavarokat is tapasztalhatnak. A szabadtéri programoknak kedveznek a körülmények, de a záporok miatt az esernyőt is célszerű kéznél tartani. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)