Mit mutat meg az emlőultrahang?

Az ultrahangos emlővizsgálat alkalmankénti igénybevétele 20 éves kor felett minden nőnek javasolt, segítségével ugyanis már fiatalabb korban is kiszűrhetők az esetleges daganatos megbetegedések.

Szerencsére ma már sokan tisztában vannak az emlőrák korai szűrésének jelentőségével: nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az időben történő diagnózis életmentő lehet. 40 év felett kétévente javasolt a mammográfia, vagyis az emlők röntgenes vizsgálatának elvégeztetése.

A betegség azonban - részben a fokozódó környezeti ártalmaknak, részben genetikai okoknak köszönhetően - már fiatalabb korban is lesújthat, ezért megelőző vizsgálata már fiatalabb korban ajánlott. Különösen fontos a gyakori szűrés azoknál a nőknél, akiknél a mellrák családi halmozódása mutatható ki, azaz akár anyai, akár apai ágon több nőrokon is szenvedett mellrákban és/vagy petefészekrákban. 40 éves kor alatt, jellemzően a még szülés előtt álló nőknél, az emlő ultrahangos vizsgálata az elsődleges diagnosztikai- és szűrőeljárás, de kiegészítő, másodlagos vizsgálatként 40 éves kor felett is szükség lehet rá.

Az emlőultrahang teljesen biztonságos vizsgálat, nem jár semmilyen kellemetlenséggel

Az emlőultrahang teljesen biztonságos vizsgálat, nem jár semmilyen kellemetlenséggel

Az emlő önvizsgálatát már 20 éves kortól havonta tanácsos elvégezni. Ha ennek során korábban nem tapasztalt csomóra bukkanunk a mellben , nőgyógyászt kell felkeresnünk, aki szakszerű tapintásos vizsgálatot végez, a pontos diagnózis érdekében pedig továbbküld valamilyen képalkotó eljárással végzett vizsgálatra - 40 éves kor alatt ultrahangra.

Ebben az életkorban azért részesítik előnyben ezt a módszert, mert az emlő állománya jellemzőbben sűrű, mirigyes, amelynek következtében egyfelől tapintásos vizsgálattal nehezebb kiszűrni az esetleges problémát, másfelől a mammográfián készült röntgenképen sem mindig látható pontosan, milyen elváltozással állunk szemben.

Az emlőultrahang a sűrű mellállomány vizsgálatára is jól alkalmas, segítségével felismerhetők a tumoron kívül a ciszták, a jóindulatú csomók és a gyulladások is.

Vizsgálat és diagnózis

A mellultrahang esetében nincs szükség előzetes felkészülésre, nem jár kellemetlenséggel és teljesen biztonságos. A vizsgálat során a páciens háton és oldalt fekszik, bőrét színtelen, bőrbarát géllel kenik be: ez biztosítja hogy az ultrahangos vizsgálófej jól érintkezzen a testtel.

A vizsgáló fej a bőrhöz nyomva ultrahangos impulzusokat küld a test felé, majd a mellmirigy szövetéből visszaverődve hullámokat ad, amelyeket az ultrahangra használt eszköz képpé alakít. A melleket és a hónaljat is megvizsgálják.

Amennyiben a szakorvos az ultrahangkép alapján gyanús elváltozást állapít meg, biopsziát, azaz a csomóból történő mintavételt kell elvégezni - ez a szövetminta vizsgálat képes megállapítani, hogy az észlelt daganat jó- vagy rosszindulat-e, és tumor-gyanú esetén kiegészítő vizsgálatként ebben az esetben életkortól függetlenül elvégzik a mammográfiát .

Amennyiben rosszindulatú elváltozás gyanújával utalnak ultrahangra, a vizsgálatot az Országos Egészségpénztár finanszírozza. Szűrésként azonban - amelyet egészségünk megóvása érdekében éves rendszerességgel ajánlanak a szakemberek - saját költségre is elvégeztethetjük (akárcsak akkor, ha gyanú esetén várakozási idő nélkül szeretnénk részt venni rajta): a privát rendelésen az ultrahang vizsgálatok 5-10 ezer forintba kerülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.