Már több mint 25 ezer orvos jelezte, hogy marad a kamarában

A Magyar Orvosi Kamara elnöke arra bíztat minden kollégát, hogy csatlakozzon a többséghez.

Immár több mint 25 ezer orvos jelezte, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagja akar maradni – közölte Kincses Gyula, a MOK elnöke Facebook-oldalán. Bejegyzésében az elnök köszönetét fejezte ki azon kollégái felé, akik fontosnak tartják a szakma függetlenségét, autonómiáját és képviseletét. Innentől mindenkit arra kérünk, hogy csatlakozzon a többséghez, növelje a Kamara erejét, hitelességét az eredményes munka, képviselet érdekében – írta. Hozzátéve: nagy öröm ez, de az legalább akkora, amikor a boltban a pénztáros mosolyog rám, hogy „Doktor úr, hajrá! Önökkel vagyunk!”

MOK, Magyar Orvosi Kamara, Kincses Gyula, orvos
Már nem kötelező a kamarai tagság az orvosoknak. Fotó: Getty Images

Mint azt korábban megírtuk, a kormány rapid módon megkurtította a Magyar Orvosi Kamara jogait február végén: a Belügyminisztérium erről szóló törvénymódosító javaslata február 27-én jelent meg, majd február 28-án el is fogadta azt az Országgyűlés. A módosítás a többi között eltörölte az orvosok kötelező kamarai tagságát. A tagoknak így nyilatkozniuk kell arról, hogy szeretnének-e továbbra is a MOK berkein belül maradni. A nyilatkozattételre április elsején éjfélig van idő.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +15 °C

Általában erősen felhős lesz az ég, de hosszabb-rövidebb napos időszakok szinte mindenütt előfordulnak. Sok helyen, adott pontban akár többször is kialakulhat zápor, zivatar, utóbbiakat elsősorban felhőszakadás kísérheti. Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. Késő este 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás továbbra sem várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra