Eldőlt, megnyírták az orvosi kamara jogait

Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadtak el.

A belügyminiszter által hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni.

stresszes középkorú orvos
Megszüntették az orvosok kötelező kamarai tagságát. Fotó: Getty Images

Mutatjuk, mi változik

A jogszabály szerint a folyamatban lévő és jövőbeli etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezik át. Az új etikai kódexet is ez a szervezet alkotja majd meg, és az egészségügyért felelős miniszter hagyja majd jóvá. A kamarának a jövőben csak véleményezési joga lesz az etikai kódex felett.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba. A változtatás értelmében az orvosok a hatályba lépést követő harmincadik napig nyilatkozhatnak, megtartják-e kamarai tagságukat. Aki nem tesz nyilatkozatot, annak tagsága a törvény erejénél fogva megszűnik. A továbbképzések minősítésében és véleményezésében az egészségügyért és a felsőoktatásért felelős miniszter által kijelölt szerv jár majd el. A MOK pedig csak a tagjai felett formálhat véleményt a vezetői kinevezésekről.

Meglepő, és egyben elszomorító posztot tett közzé nemrég egy magyar háziorvos. A szakember szerint eljött az ideje, hogy mindannyian nagyon komolyan vegyük az egészséges életmódot, mert ha megbetegszünk, nem lesz, aki segítsen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!