Kis Einsteinek

A népszerű oktatóprogramok, amelyeknek segítségével már a 8-16 hónapos csecsemőket is sokan tanítják, gyakran éppen akadályozzák a beszédtanulást, állítják Seattle-i kutatók.

A kutatók Frederick Zimmermann professzor vezetésével többek közt megállapították, hogy a 8-16 hónapos csecsemők esetében minden oktató DVD nézésével eltöltött egy óra azzal jár, hogy a gyerek 6-8 szóval kevesebbet ért meg, mint kortársai, akikből szülei nem akarnak kis zsenit képezni.

A vizsgálat során ezer családot kérdeztek ki arról, mennyit nézi a baba az oktató DVD-ket vagy olyan oktató jellegű TV-műsorokat, mint a "Szezám utca", illetve olyan más műsorokat, mint a Spongya Bob.

A kutatók megállapították, hogy ezek a DVD-k igen gyatra pótszerek, sokkal többet ér, ha a szülő foglalkozik a gyerekével.

Zimmermann professzor szerint semmiféle bizonyíték nincs arra, amit a forgalmazók állítanak, hogy ezek a DVD-k fejlesztenék a gyerek szókincsét vagy egyéb készségeit. Valamivel jobbak az olyan műsorok, mint a Szezám utca, ott ugyanis tesztelik a gyerekeken is a módszer hatékonyságát, és a kívánt helyeken javítanak rajta.

A kutatók nem állítják azt, hogy a DVD-k nézése közvetlen oka a baba nyelvi fejlődésének elmaradása, hiszen lehet, hogy a szülők éppen azért vásárolják ezeket a programokat, hogy behozzák a lemaradást. De az mégis okozhatja a nyelvi fejlődés lassabb ütemét, ha a baba ahelyett nézi a DVD-t, hogy a szülei vagy idősebb testvérei mesélnének neki vagy játszanának vele.

Nagy felelősség hárul a szülőkre, ugyanis számtalan ilyen program létezik, és a kutatók nem állítják, hogy mindegyik káros.

Olyasmi ez mint a táplálkozás, mondja Zimmermann professzor. Az egészséges gyereknek kiegyensúlyozottan kell táplálkoznia, egy kis cukor nem méreg, de nagy mennyiségben ártalmas lehet. Ez a helyzet ezekkel a DVD-kkel is, a legtöbbjük üres kalóriákkal táplálja a baba fejlődő agyát.

A csecsemők számára készült oktató műsorok előnye nem bizonyított, és semmiképpen sem helyettesítik a szülő és a gyerek tartalmas együttlétét.

Newsweek

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra