Díjakat kaptak a legjobb magánrendelők

A HáziPatika.com idén is fontosnak tartotta a hazai magánegészségügy legkiválóbb szereplőinek elismerését, ezért negyedik alkalommal hirdette meg az Év magánrendelője pályázatot.

A program célja ismét az volt, hogy segítsen eligazodni a magán egészségügyi rendelők és diagnosztikaközpontok között, releváns információt nyújtva a páciensek számára a választáshoz. A felhívásra az ország minden pontjáról több mint 1000 induló - magánintézmények, illetve orvosok - nevezett, amelyre május 31-én éjfélig lehetett szavazni.

A díjakról idén öttagú szakmai zsűri döntött, amelynek tagja volt Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, Prof. Kaló Zoltán , az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója, Zöldi Péter közgazdász, a Weborvos.hu ügyvezetője, illetve dr. Pataki Vera orvos, egészségügyi szakember.

A 2017-es megmérettetésen mintegy 1000 induló közül kerültek ki a díjazottak
A 2017-es megmérettetésen mintegy 1000 induló közül kerültek ki a díjazottak

Az elbírálás során a zsűri több szempontot figyelembe véve hozta meg döntését. Megvizsgálta a magánklinikák, illetve az ott dolgozók szakmai hátterét, valamint az orvosok tudományos minősítéseit, szakmai publikációit és tudományos munkásságát. Kiemelt szempont volt a vizsgált praxis marketing- és PR-tevékenysége, hiszen a betegnek sem mindegy, hogy milyen könnyen tudja felvenni a kapcsolatot az orvosokkal, illetve mennyi információt gyűjthet a klinika honlapjáról. A szakmai zsűri mellett a páciensek és a laikus közönség is megválaszthatta a neki legszimpatikusabb magánintézményt és orvost.

"Az Év magánrendelője díj valóban nívós elismeréssé vált az elmúlt években, jó látni, hogy a győztes intézetek büszkén teszik ki honlapjukra és szóróanyagaikra az első helyezettet megillető plecsnit" - fogalmazott a vele készült interjúban dr. Pataki Vera, az Év magánrendelője zsűritagja.

A díjazottak

A díjakat június 9-én a Magyar Tudományos Akadémia épületében vehették át azon orvosok és magánintézmények képviselői, akik a legtöbb szavazatot gyűjtötték be a közönségtől és a zsűritől. Az egyszemélyes praxis szakmai díját idén dr. Szabó Istvánnak ítélték oda, míg az egyszemélyes praxis közönségdíját dr. Bánfalvy Péter érdemelte ki. A csoportpraxis szakmai díjának nyertese az Endo-kapszula Magánorvosi centrum lett idén, ebben a kategóriában a közönségdíjat pedig a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő nyerte meg. Az 1 napos és fekvőbeteg ellátást végző intézmények kategóriájában a szakmai díjat a Főnix Medical Center veheti át, míg a közönségtől a legtöbb szavazatot a Duna Medical Center kapta ebben a kategóriában. A diagnosztika kategória közönségdíjasa 2017-ben a Synlab lett. Az Év magánrendelője abszolút díjasának a Budai Egészségközpontot választották (ebben a kategóriában a zsűri és a közönség szavazatai is számítottak), ezzel az intézmény zsinórban második alkalommal vihette el a HáziPatika.com pályázatának fődíját.

A Budai Egészségközpont tehát 2016 után 2017-ben is begyűjtötte az Év magánrendelője szavazás fődíját. Dr. Nagy Judit belgyógyász a díj átvételekor úgy fogalmazott, a megtisztelő elismerés annak a megbízható munkának és elkötelezettségnek szól, amely a központ mintegy 300 munkatársát jellemzi. "Nagyon büszkék vagyunk erre a díjra, köszönjük szépen mind a zsűrinek, mind a szavazóknak az ismételt bizalmat! Az elmúlt egy évben sem dőltünk hátra, hanem folytattuk az immár 17. éve tartó építkezést. Nagyon hosszú tapasztalat áll mögöttünk e rövid magánegészségügyi múlt során, és ezúton szeretném megköszönni minden munkatársunk munkáját, aki értéket adott ehhez az intézethez" - tette hozzá dr. Lajos Éva ortopédus, aki arra is kitért, az idei évben fogadta 200 ezredik ügyfelét a Budai Egészségközpont.

A Budai Egészségközpont zsinórban második alkalommal lett abszolút győztes
A Budai Egészségközpont zsinórban második alkalommal lett abszolút győztes

"Rendelőnk idén második alkalommal indult el ezen a versenyen. Tavaly a zsűri szakmai díját nyertük el a csoportpraxis kategóriában, ezúttal pedig a közönségdíjat. Azt gondolom, mindkettő értékes: a zsűri esetében főként a szakmai értékelés számít sokat, a közönségdíj pedig jó visszajelzés arról, hogy a páciensek mit gondolnak rólunk, illetve hogyan tudjuk őket megszólítani. Számunkra nagyon fontos ugyanis, hogy megfelelően kommunikáljunk a páciensekkel" - mondta el a díjátadó ünnepséget követően portálunk kérdésére dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopédus-traumatológusa. Hozzátette: "emellett, mint minden online portálnak, nekünk is felelősségünk és kötelességünk, hogy minél hitelesebb, korrektebb és egyben minél közérthetőbb formában fogalmazzuk meg az egészségügyi információkat a nagyközönség számára. Mindez persze megfelelő szakemberek nélkül nem valósulhatna meg."

Dr. Schiszler István, a Duna Medical Center igazgatója úgy fogalmazott, hogy öröm volt számukra újfent elindulni ezen a megmérettetésen, sőt jövőre ismét beszállnak majd a versengésbe. "Jó eredményt értünk el, úgy tűnik, sikerült mozgósítanunk az ügyfeleinket, hogy szavazzanak ránk. Ehhez persze kell az is, hogy egyébként elégedettek legyenek a szolgáltatásainkkal. A munkánk elismerése, hogy idén is elnyertük a kategória közönségdíját. Ezt azt sugallja, hogy az ügyfelek tényleg értékelik, hogy igyekszünk biztosítani számukra a megfelelő minőségű szolgáltatást. Büszkék vagyunk erre" - tette hozzá.

A Synlab Hungary Kft. a diagnosztika kategóriában hozta el a közönségdíjat. Lévai Richárd ügyvezető igazgató elmondta, bár a cég már több mint 10 éve jelen van a magyar egészségügyi piacon, eddig még nem mérettette meg magát ilyen módon. "Remek lehetőségnek találtuk a HáziPatika.com versenyét, úgy gondoltuk, itt kiderülhet, hogy a munkatársaink által elvégzett munka, az általuk képviselt minőség mekkora elégedettséget vált ki az ügyfelekből. Ennek tükrében különösen örömteli számunkra a végeredmény. A mai díjátadó során többször elhangzott a bizalom szó, és azt gondolom, a közönségdíj által megtestesített bizalom egyértelmű jele annak, hogy helyes az az út, amelyen haladunk" - mutatott rá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!