Betiltják a németek az oltásellenességet

Nem mehet nyilvános óvodába a gyermek Németországban, ha nem kapta meg az összes kötelező védőoltást. A szülők pedig akár 2500 eurós pénzbüntetésre is számíthatnak egy elmaradt oltás miatt.

Szigorítja a védőoltásokra vonatkozó törvényét Németország - írja az Index . Erről az ország egészségügyi minisztere, Hermann Gröhe beszélt a Bildnek adott interjúban, aki hangsúlyozta: nemrég kanyarójárvány tört ki, és az ebből fakadó halálesetek fölött nem lehet szó nélkül elmenni.

A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmezteti az országba induló magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Mire érdemes figyelni? Cikkünkből kiderül!

Komoly pénzbüntetés egy kimaradt oltásért

A kanyarójárvány Romániából indult ki, de már Európa számos országát érinti. Olaszországban csaknem háromszor annyi kanyarós megbetegedést regisztráltak, mint az egész tavalyi évben. Nem jobb a helyzet Németországban sem. A Robert Koch Intézet adatai szerint április közepéig 410-en kerültek orvoshoz kanyaró miatt, míg 2016-ban csak 325-an.

Nem mehet nyilvános óvodába az a német gyermek, aki nem kapta meg a védőoltásokat
Nem mehet nyilvános óvodába az a német gyermek, aki nem kapta meg a védőoltásokat

Olaszország már tett lépéseket az ügyben, a kormány úgy döntött, hogy a 12 leggyakoribb járványos betegség elleni védőoltáshoz köti az iskolai beiratkozást. A németek is hasonló lépésre készülnek, arra kérik az óvodákat, hogy jelentsék, ha egy szülő nem mutatja meg a gyereke oltási könyvét. Ha nem tudja a szülő igazolni, hogy a gyerek a kötelező oltásokat megkapta, nem viheti őt a közösségbe. Emellett pénzügyi vonzata is lesz az elmaradt oltásoknak: a szülőket akár 2500 euróra is büntethetik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra