Bemutatkozik a bőrosztály

A Heim Pál Kórházban működik az ország egyetlen gyermekbőrgyógyászati osztálya.

A Heim Pál Kórházban működik az ország egyetlen gyermekbőrgyógyászati osztálya. Minden időben nagy forgalmat bonyolított, néhányan a régi dolgozók közül emlékeznek még arra, hogy évtizedekkel ezelőtt is tele volt az osztály betegekkel, előfordult, hogy ágyhiány miatt két összetolt ágyba három testvér került. Ha ez ma nem is fordul elő, nem sokáig szokott egy-egy kórházi ágy üresen maradni. A bőrgyógyászati problémával érkező betegről rendszerint kiderül, hogy jónéhány belgyógyászati betegséggel társul, vagy éppen ez váltja ki a bőrtüneteket, ezért igen színes és sokrétű munka folyik az osztályon.

Az igen megnövekedett betegforgalom a betegellátás minőségét veszélyezteti és az osztály dolgozóinak teherbíró képességét teszi kockára. Ezért fontosnak tartjuk az osztályon és az ambulancián a várakozási idő csökkentését, és azt, hogy az orvosnak a lehetőségek szerint egy beteggel minél több ideje legyen foglalkozni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kevesebb beteget látunk el, hanem olyan speciális rendeléseket alakítunk ki, ahová a betegek időpontra jelentkezhetnek be, mindig azzal az orvossal találkoznak, aki a beteget már jól ismeri. Pattanásos bőr, hajhullás, krónikus csalánkiütés, kozmetológiai problémák, hólyagos bőrbetegségek, autoimmun betegségek ellátása történik ilyen rendeléseken. A hét egy napján konzultációs rendelést tartunk, ahol a problémás betegek megbeszélésére kerül sor.

Akár speciális, akár általános rendelésen jelenik meg a beteg, ambuláns vizsgálati leletet kap a kezébe, ahol feltüntetjük a diagnózist, a kezelést, ha szükség van rá, részletes írásos kezelési tájékoztatót kap a beteg. Az ambuláns lapon megtalálható az ellátó orvos nevén kívül a rendelési ideje és a kórház telefonszáma is, így a beteg pontosan tudja, hogy a kezelőorvost mikor találja meg legközelebb a rendelőben. A szakvizsgálatot kérő háziorvos kollégák az ellátó orvossal, problémás esetben konzultációs napon a konzultációt vezetővel is fel tudják venni a kapcsolatot.

Nyári szabadság, karácsonyi ünnepek ideje alatt a másutt működő gyermekbőrgyógyászati rendelők nem fogadnak betegeket, ilyenkor erőnkön felüli megfeszített munka vár ránk.

A kórház Rottenbiller utcai rendelőjében további speciális rendeléseket tervezünk kora délutáni időpontban, hogy a gyermekek iskolaidő után is ellátásra kerülhessenek. A rendelések időpontját fokozatosan fogjuk bővíteni az igényeknek megfelelően. Reményeink szerint kellemes környezetben, zsúfoltság nélkül látjuk majd el az ide irányított betegeinket.

Ha valamilyen komolyabb kórházi ápolást igénylő betegség miatt osztályos felvételre kerül egy gyermek, az előtérbe érve mesefigurás falfestmény fogadja a szorongva érkezőket. Ez év januártól tágasabb orvosi vizsgáló helyiséget, kisebb létszámú csecsemő kórtermeket alakítottunk ki a fertőzések megelőzése és kis betegeink nyugalma érdekében. Megépült egy fürdőszoba blokk, amely nagyobb és korszerűbb, mint a korábbi. Igen fontosnak tartottuk ezt, hiszen a bőrgyógyászati kezelés első lépése a fürdőszobában kezdődik.

Nagy örömünkre egy korszerű fényterápiás készüléket tudtunk megvásárolni, amely 311 nm-es UVB sugár alkalmazásával elsősorban a pikkelysömörös betegek kezelésében jelent nagy előrelépést.

Terveink között szerepel egy olyan helyiség kialakítása is, ahol a nagyobb számú, fájdalmasabb beavatkozásokat rövid idejű altatásban, bódításban tudjuk elvégezni.

Igen szoros kapcsolat alakult ki az ekcéma miatt gondozott betegeinkkel. Krónikus betegség lévén rosszabb, jobb időszakok váltakoznak a betegség fennállása során, több alkalommal találkozunk velük, mint más betegeinkkel. Felismerve a környezeti változás, a napfény jótékony hatását, a pszichés tényezők jelentőségét, hosszú évek óta szervezünk ekcémás tábort betegeink számára.

Az osztály dolgozóinak fiatal és lelkes közössége örömét leli a betegek gyógyulásában, és bár a túlfeszített munka és a társadalmi megbecsülés hiánya ezt néha beárnyékolja, kis betegeinkért a lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17, +22 °C
Minimum: +7, +12 °C

Délelőtt többnyire gyengén felhős, derült lesz az ég, csapadék nem alakul ki. Délután folytatódik a napos, gyengén felhős idő, csapadék nem lesz. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 22 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Légnyomás emelkedés