Mit tehet velünk a feldolgozott cukor?

A magas koleszterinszintért elsősorban nem a sok koleszterint tartalmazó élelmiszerek a felelősek, inkább a cukorbevitelre kell figyelni.

A cukor az egyik elsődleges felelős

Korábban úgy tartották, hogy az egészségtelen koleszterinszintért a magas koleszterintartalmú ételek felelősek, ezért nem javasolták például, hogy heti egy-két alkalomnál többször fogyasszunk tojást (ennek manapság épp az ellenkezőjét állítják ). Kiderült azonban, hogy a testünkben keringő koleszterin legnagyobb része már bennünk keletkezik, és nem az étkezéssel juttatjuk a szervezetünkbe. Termelődéséért pedig a cukor az egyik elsődleges felelős.

A triglicerid a vérzsírok egyik fajtája, melynek megemelkedett szintje elősegíti a vérereket elzáró lerakódások, plakkok kialakulását, és így közvetve súlyos, életveszélyes betegségeket is okozhat. Bővebben az alábbi cikkünkben olvashat róla!

Ezért sem jó sok cukrot fogyasztani

Cukor alatt persze nem csupán a finomított kristálycukrot kell érteni, hanem összességében a szénhidrátokat, ezek ugyanis cukorként szívódnak fel a szervezetünkben. Egy péksütemény elfogyasztása után megemelkedik a vércukorszint, melyre válaszul a szervezet inzulint termel. Az inzulin létfontosságú hormon, amely a cukrok tárolásáért is felelős, és általánosan tároló üzemmódra állítja be a szervezetet. Az inzulinszint emelkedésével az LDL, vagyis a "rossz" koleszterin szintje is megemelkedik, míg a HDL, vagyis a "jó" koleszterin szintje lecsökken. Az olyan cukrokat, amelyeket már nem tud eltárolni a szervezet, az inzulin zsírrá alakítja át. Emiatt a vérzsírok egyik fajtájának, a trigliceridnek megnő az aránya.

A finomított cukrok fogyasztása is hozzájárul a magas koleszterinszinthez
A finomított cukrok fogyasztása is hozzájárul a magas koleszterinszinthez

A magas trigliceridszint bizonyítottan hozzájárulhat a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához. Nem elég tehát a koleszterinben dús ételek kerülése a megfelelő koleszterinszint fenntartásához, hanem a cukorbevitelre is figyelnünk kell.

Természetes cukrok

Fontos azonban megkülönböztetni a természetes formában fogyasztott cukrokat - amelyek egy gyümölcsben vannak - a feldolgozott változattól. Egy alma megemésztése nem okoz kiugró emelkedést az inzulinszintben, csak egyenletes szinten tartja. Emiatt a szakértők javasolják, hogy törekedjünk a szénhidrátokat minél kevésbé feldolgozott formájukban fogyasztani - a gabonából is érdemes a teljes kiőrlésűt választani.

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!