3 dolog, amit az orvosi krimikből megtanulhatunk

Azt tudtuk, hogy a legtöbb ember az orvosi filmekből, krimikből, sorozatokból építi fel az ideális orvos képét? Sokan álmodoznak például Dr. House-ról. Az embereket vonzza, érdekli, lenyűgözi az orvosi munka, néha talán túl is misztifikálják. Ám a sorozatok rámutatnak három nagyon fontos dologra.

Egy orvos sokszor mosolyogva figyeli, amikor egy 35 perces sorozatrészben ötpercenként újraélesztenek valakit, vagy olyan latin kifejezésekkel dobálóznak, amelyeket 10 évente egyszer használ egy átlagos orvos. A nézőket mégis lenyűgözi ez a közeg. Fordítsuk a magunk hasznára mindazt, amit megtanulhatunk egy-egy ilyen műsorból.

A szaktudás fontos, de nem minden!

A Kórház a város szélén című sorozatban a főorvos és helyettese szánakozva figyelték kissé pohos, nem túlságosan kvalifikált kollégájukat, amint az a folyosón a betegek kezét megfogva, a hozzátartozók figyelmének karéjában magyarázza érthetően a betegséget és a gyógyítás folyamatát. A következő részben azonban nem szánakoztak, hanem csodálkoztak az új Ladán, amit a kevésbé tehetséges, de mégis közkedvelt és népszerű kolléga meg tudott venni. Aki ugyanis nem a hófehér köd magasából, hanem a betegágy mellől, emberségesen és részvéttel kommunikál , gyakran sikeresebb. A szaktudás fontos, de nem minden.

A specialista

Könnyen érvelhet bárki az egyes pont ellen: mi újság akkor Dr. House háza körül? Ő aztán végképp nem lehet túlzott kedvességgel vádolni, mégis imádják. Álljunk meg egy pillanatra. Dr. House-t a betegek nem a modora, hanem a híres diagnosztikai képessége és tudása miatt keresik fel. Magát az orvost nem nagyon kedvelik, a kollégái a tudását tisztelik, de egyébként inkább tartanak tőle, mintsem szeretik. Dr. House specialista. Egy orvos egy dolgot tanulhat meg Dr. House-tól: a hatékony feladatszervezést. Érdemes ilyen szemmel (is) nézni a filmet.

Dr. House-t nem a modora miatt szeretik a betegei

Dr. House-t nem a modora miatt szeretik a betegei

A profi kommunikátor

A Grace klinika a Vészhelyzet és a hozzá hasonló sorozatok még egy fontos dolgot megtanítanak az orvosoknak, amire nem biztos, hogy elég figyelmet fordít az iskolai képzés. Azt, hogy a betegek hozzátartozóival hogyan kell bánni. A beteg maga néha nem is jelent akkora kihívást, mint a hozzátartozó. Elmondani valakinek egy halálhírt , vagy éppen egy halálos betegségről beszélni, vagy egy kisgyermekkel megértetni egy változást - ezektől a helyzetektől mindenki joggal tart. Ezekben a sorozatokban olyan dialógusokat írnak profi rendezők, amelyeket a legtöbb ember elvár, ha hasonló helyzetbe kerül. Ha ilyen sorozatot látunk, érdemes ezeket a dialógusokat nagyon alaposan megfigyelni, és megérteni, mit miért mondanak. Megfigyelni, hogyan mondják, illetve milyenek a körülmények.

A filmek többsége nem életszerű. A szereplők, a karakterek túlságosan karikírozottak az élethez képest. Mégis lehet belőlük tanulni akkor is, ha betegként vagy orvosként figyeljük őket. Megérthetjük belőle azt, hogy mit vár el a beteg -mert ezeket a filmeket az ő igényeikre szabva készítik.

A cikk elkészítésben a Foglalj Orvost.hu nyújtott segítséget!

Lefordítaná valaki, mit mondott az orvosom? Mindannyian találkoztunk már azzal a helyzettel, hogy ülünk az orvosunknál, aki csak magyarázza a leleteinket. Úgy teszünk, mintha minden szavát értenénk, ám nem leszünk sokkal okosabbak. Röpködnek a latin kifejezések, a szakszavak, a rendelés végére pedig nem marad idő, hogy ezeket hétköznapi nyelven is elmagyarázzák nekünk. Ezért nagy hangsúlyt kell fektetni az orvos-beteg kommunikációra, melynek három marginális pontja van. Kattintson a részletekért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!