A menopauza meglepő hatása: a fogakra is veszélyt jelenthet

A változókorban lévő nőknél az ösztrogénszint csökkenése növeli a fogágybetegség kockázatát, különösen azoknál, akiknél genetikai vagy egyéb hajlamosító tényezők, például csontritkulás (oszteoporózis) áll fenn.

A fogágybetegség súlyos, nagyszámú fog elvesztéséhez vezető típusa világszerte a lakosság mintegy 40 százalékát érinti. Az enyhébb korlefolyást mutató eseteket is figyelembe véve Magyarországon tízből nyolc felnőtt szenved valamilyen szintű íny- vagy fogágybetegségben, ami megegyezik a nemzetközi adatokkal is - hívja fel a figyelmet a semmelweis.hu.

Az évek, sőt évtizedek alatt kialakuló gyulladásos folyamat az ínyt, a fogakat rögzítő csontot és kötőszövetet érinti, ezáltal a szájüreg egészségére is komoly hatással van. Kezdetben ínyvérzéssel és kellemetlen lehelettel jelentkezik, előrehaladott állapotban pedig a fogak meglazulásához, később azok elvesztéséhez vezethet mivel kezelés nélkül a gyulladás a mélyebb szövetekre is átterjedhet. A fogágybetegség növelheti a cukorbetegség vagy akár a szív-és érrendszeri megbetegedések lefolyásának súlyosságát is, továbbá összefüggésben állhat a koraszülések és az alacsony születési súly gyakoribb előfordulásával.

fogfájás
A hormonális változások a fogazat egészségére is hatással vannak. Fotó: Getty Images

A változókorban lévő nők a menopauza során bekövetkező hormonális változások miatt jobban ki vannak téve a betegség kockázatának, mint a férfiak vagy a 45 év alatti nők. „Az ösztrogénszint csökkenése a menopauza idején többek között az állcsontok anyagcseréjére is kihat, ilyenkor bakteriális fertőzés esetén a csontlebomlás felgyorsul, az új csontszövet képződése pedig lassul” – mondja dr. Dobos Andrea, a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinika tanársegédje. Hozzáteszi: a hormonális okok miatt kialakult csontritkulás a fogágybetegségek lefolyását is meggyorsíthatja.

Fontos tudni, hogy a biszfoszfonát hatóanyagú gyógyszerek lassítják ugyan a csont lebomlását, de a regenerációs képességét is csökkentik. Ez egyes fogászati beavatkozások esetében (például fogeltávolításnál, szájsebészeti-, parodontológiai műtétnél) akár súlyos komplikációkhoz is vezethetnek. „Ezért az, aki az oszteoporózis kezelésére biszfoszfonát, vagy más a csontanyagcserét lassító (antireszorptív) hatású gyógyszert szed (általában szájon át hetente egyszer, vagy intravénásan néhány havonta), kezelés előtt mindenképpen tájékoztassa erről fogorvosát” - mondta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!