Jelek, hogy megtörtént a peteérés

Az ember, ha gyermeket szeretne, mindent megtesz annak érdekében, hogy mihamarabb megtörténjen a várva várt fogantatás. Azonban olykor megesik, hogy már egy év próbálkozás után is csalódás éri a párt- ekkor természetesen mindenki elgondolkozik azon, vajon hol lehet a hiba?

Elsőként érdemes megbizonyosodni arról, van-e a nőnek rendszeresen peteérése, hiszen ennek hiányában lehetetlen teherbe esni. Dr. Lőrincz Ildikó, nőgyógyász-endokrinológus, elmondja, hogy vajon milyen jelek utalnak a peteérés hiányára, illetve mi mindent lehet a gyermekáldás érdekében tenni.

A tüszőéréstől a tüszőrepedésig

A női nemi működés ciklikus jellegű, mely két részre osztható: a peteérés folyamatára, valamint a vérzésre. Maga a menstruáció általában 28 naponként ismétlődik (bár 25-31 napos is normálisnak számít). A ciklus első napján az ösztrogénnek köszönhetően megindul a peteérés, melyet az FSH nevű hormon szabályoz, ennek hatására keletkezik a domináns tüsző, mely később megtermékenyítésre alkalmas lesz. Ennek hámsejtjei osztódnak, így egyre nagyobbá válik, majd üregében folyadék halmozódik fel.

Az ovulációhoz közeledve az FSH helyett egyre inkább az LH hormon szerepe kerül előtérbe, és amikor a legnagyobb mennyiséget eléri (LH csúcs), akkor létrejön az ovuláció (az LH később a luteális fázisban segít a sárgatest fennmaradásához). A tüszőrepedés általában a ciklus 14. napján következik be, melynek során a kiáramló folyadék a petesejtet is magával sodorja, ami az elkövetkezendő napokban a méhüreg felé halad. Amennyiben nem jött létre a megtermékenyítés, úgy a sárgatest elpusztul és a méhnyálkahártya menstruációs vérzés kíséretében leválik.

Amikor a rendszerbe hiba csúszik

Maga a peteérés egy igen bonyolult folyamat, és ha valami hiba csúszik a rendszerbe, úgy nem megy végbe normál tüszőérés és az ovuláció elmarad (anovuláció). De vajon ezt honnan lehet tudni? A legtöbb nő úgy gondolja, hogy ha menstruál, akkor volt is ovuláció. Ez azonban nagy tévedés, és bár általában a túl rövid vagy a túl hosszú ciklusok utalnak a problémára, ám az is előfordulhat, hogy normál időközönként jelentkezik a vérzés. Ez persze megzavarhatja a gyermekre vágyó nőket, és csak azt látják, hogy késik a gyermekáldás, ám az nem tudják, hogy miért - mondja a nőgyógyász. Hogy miért nincs ovuláció, annak több oka is lehet, ám leggyakrabban pajzsmirigyzavar, PCOS, cukorbetegség, ösztrogéndominancia, korai klimax áll a hátterében. Ezekről természetesen fizikális és ultrahangos vizsgálat mellett hormonvizsgálattal lehet megbizonyosodni.

Az ovuláció elmaradásának jelei

Az ovuláció elmaradásának gyakori jele a vérzés elmaradása, illetve a túl rövid/túl hosszú ciklusok- ám ez nem feltétlenül van minden esetben így. Ezen kívül ma már sok helyen lehet vásárolni úgynevezett LH teszteket is, melyek hasonlóan működnek, mint a terhességi tesztek, ám itt az LH szintről ad tájékoztatást.

Természetesen a saját testünk ismerete és annak figyelése is nagy segítségünkre lehet, ugyanis a megváltozott állagú méhnyakváladék (kocsonyás állagú), a reggeli testhő mérése (enyhébb hőemelkedés), a méhnyak keménysége (ovulációkor puha) mind ovulációra utal. Ám fontos tudni, hogy pontos és megbízható információkkal egyedül a peteérés ultrahangos nyomon követése ad választ.

Megfelelő kezeléssel az ovulációért

Első körben a legfontosabb, hogy kiderüljön, vajon mi okozza a peteérés zavarát. Ehhez szükség lehet az általános nőgyógyászati vizsgálaton túl ultrahangos ellenőrzésre, valamint hormonvizsgálatra is. Az esetek többségében megfelelő gyógyszeres kezeléssel helyreállítható a probléma, ám ha a folyamat még ekkor sem válik tökéletessé, akkor hormonterápiával mind a tüszőérés, mind a tüszőrepedés mesterségesen megoldható (ám hátránya, hogy ekkor több domináns tüsző is keletkezhet, így megnő az ikerterhesség valószínűsége).

Táplálkozással is sokat tehetünk a gyermekáldás érdekében

Varga Dóra dietetikus szerint táplálkozással is elő lehet segíteni a peteérést és növelni a termékenységet. Bizonyított tény, hogy növeli a teherbeesés esélyét, például, ha kevesebb állati eredetű fehérjét fogyasztasz, ráadásul ez a férfiaknál jobb minőségű spermiumokat eredményez. Eközben növényi eredetű fehérjékből túl keveset fogyaszt az átlag populáció, ezért javasolt növelni a hüvelyesek, olajos magvak, mivel magas vas és folsav tartalmuknak köszönhetően elősegítik a peteérést és az ovulációt. Egyes vizsgálatok szerint omega-3 zsírsavban gazdag ételek (pl. tengeri hal, lenmag) is növeli a teherbeesés esélyét.

A dietetikus továbbá azt tanácsolja - főleg a PCOS-sel küzdőknek -, hogy részesítsék előnyben az alacsony glikémiás indexű ételeket, kerüljék a finomított pékárukat és a cukros készítményeket. Továbbá a tejtermékek esetében kedvezőbbnek tűnik a magasabb zsírtartalmú tejtermékek fogyasztása PCOS-sel és IR-rel küzdők számára. Természetesen fontos tudni, hogy mindenkinek más-más diétára van szüksége, hogy növeljék a termékenységet, ugyanis kinek mi a legideálisabb, az függ a többi között a BMI-től, az esetleges betegségeitől, allergiáitól stb., ezért érdemes ilyen esetekben dietetikushoz fordulni!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!