Így hat a kedvesség a fogyásra

Egy új tanulmány megállapította, hogy azok a nők, akiknek a barátai és a partnerei elfogadták nagyobb testtömegüket, több súlyt tudtak leadni, mint akikkel kritikusak voltak a szerettei.

Könnyebben fogy, akivel kedvesen bánnak

A valóságos életben nem mindig pozitív a testképünk. A Personal Relationships folyóiratban korábban megjelent tanulmány szerint a fogyásra készülő nőknél az elfogadó üzenetek jobb eredményre vezethetnek, mint ha olyan emberek vennék körül, akik rámutatnak, hogy fogyniuk kellene.

Ezért változik óráról órára a testsúly Akik rendszeresen mérik magukat, biztosan észrevették, hogy egyes napszakokban egészen más értékeket mutat a mérleg . A jelenségnek több oka is lehet, melyek kiderülnek korábbi cikkünkből.

torna, testkép fogyás testképzavar túlsúly életmódváltás testsúly
A pozitív üzenetek könnyebbé teszik a fogyást

A tanulmány során 187 kanadai nőt arra kértek, hogy becsüljék meg a súlyukat, az ideális súlyukat és az önbecsülésük mértékét. Aztán kikérdezték őket, hogy beszéltek-e valaha a partnerükkel vagy a barátjukkal a súlyukkal kapcsolatos aggályokról, és ha igen, akkor milyen reakciót kaptak. Például a barátjuk, partnerük mondott-e olyasvalamit, hogy "súlyuk rendben van", illetve kaptak-e elfogadást jelző másfajta üzenetet? Megfogalmazták-e a nekik szóló üzenetben, hogy "van ok az aggodalomra", illetve kaptak-e felajánlást a segítségre a fogyásban, hogy megoszthassák a súlyleadás során fellépő pszichés nyomást?

Az eredmények azt mutatták, hogy ha a súlyuk miatt aggódó nők támogató visszajelzést kaptak, akkor nagyobb valószínűséggel tudták megtartani vagy csökkenteni a súlyukat, mint akiket fogyásra ösztökéltek.

A kilenc hónapos vizsgálat során azok a nők, akik sok elfogadó üzenetet kaptak súlyukból körülbelül 0,17 testtömeg-index egységet tudtak faragni, akik viszont kevés pozitív üzenetet kaptak, mintegy 0,75 BMI egységet szedtek magukra.

Kell aggódnunk a súlyunk miatt?

Azok a nők, akik több támogató üzenetet hallottak idővel már kevésbé aggódtak a súlyuk miatt, ami a tanulmány szerint azt eredményezte, hogy sokkal inkább a helyes étrend és a testmozgás került a fókuszukba, méghozzá fenntartható módon. "A nyugtalanság a testsúly miatt elsősorban az emberek félelmét tükrözi, hogy súlyuk miatt elutasíthatják őket. Ez viszont stresszt és szégyenérzetet okoz, ami zavarja a fogyási kísérletet" - mondta a tanulmány szerzője, Christine Logel, a University of Waterloo professzora.

A drasztikus fogyás negatív következményekkel jár, a folyamatos kudarccal végződő vágyálmok miatt hamar kiábrándulunk, és még kövérebbek leszünk, mint voltunk. Részletek!

Könnyebben fog, aki belsőleg motivált

A tanulmány megerősítette a korábbi kutatásokat, amelyek kimutatták, hogy az emberek általában sikeresebben fogynak, amikor úgy érzik, hogy autonóm döntést hoztak erről, és belsőleg motiváltak. A szeretteiktől származó támogató üzenetek segítenek megtalálni azt a belső erőt, ami az életmódbeli változásokhoz szükséges.

Másrészt a testükről szóló kritikus visszajelzések nagyon megcsappantják a nők önbecsülését, akik ahelyett, hogy fogynának, bánatukban még többet esznek. Ezért a tanulmány szerzői azt ajánlják azoknak, akik a kinézetük miatt aggódnak, de változást szeretnének, hogy vegyék körül magukat olyan emberekkel, akik szeretik őket, és szabaduljanak meg a gyűlölködőktől.

Forrás: theatlantic.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.