„Csak erősen menstruál” – mondták az orvosok a méhnyakrákos nőnek

Fél éven keresztül járt különféle kórházakba, ahol nem vették komolyan a tüneteit. Minden alkalommal hazaküldték, mondván, csak erős menstruációja van. Kiderült: négyes stádiumú rákkal küzd, ami addigra már szétterjedt a testében.

Emma McQuitty-nél négyes stádiumú méhnyakrákot diagnosztizáltak, miután ötször küldték haza a sürgősségiről, és az orvosok azt mondták neki, hogy csak erős menstruációja van. Az észak-belfasti anyuka esetéről a Mirror számolt be.

Fél éven át nem vették komolyan

Emma februárban kért először segítséget a belfasti Mater Hospital sürgősségi osztályán elhúzódó vérzése miatt. Innen hazaküldték, mondván csak erős a menstruációja. Annak ellenére, hogy állapota miatt ezt követően többször is felkereste a Mater és a Royal Victoria Kórház sürgősségi osztályát, többször is elutasították, és ugyanazzal a diagnózissal, menorrhagiával, vagyis erős menstruációval küldték haza. Emma azt állítja, hogy ezekben a kínzó hónapokban csak egyszer kértek tőle vizeletmintát, és nem végeztek további vizsgálatokat. Júliusra Emma állapota jelentősen romlott, a súlyos fájdalom miatt már mozogni sem volt képes.

Ha az orvosok korábban meghallgatták volna az aggodalmaimat, talán most nem lenne ennyi daganatom, amivel meg kell küzdenem.

Miután egy rokona rábeszélte, hogy keressen fel egy másik intézményt, az Ulster Kórházban megrázó diagnózist kapott: négyes stádiumú rákkal küzd. Közben a romló egészségi állapota miatt veseelégtelenséggel és szepszissel is szembe kellett néznie. Most egy kemoterápiával és más kezelésekkel járó hosszú küzdelemre készül, a daganat ugyanis már a méhnyakában, a méhében és a hólyagjában is jelen van, ráadásul olyan kínzó fájdalmat okoz, hogy járni sem képes segítség nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!