Déjá vécu: semmit sem tud újként megélni egy idős férfi

Különös esetről számoltak be ausztrál orvosok: egy idős betegük minden egyes őt érő élményről úgy érzi, mintha már átélte volna korábban. A furcsa tünet nagy valószínűséggel Alzheimer-kór szövődményeként alakult ki nála.

Bill Murray főszereplésével 1993-ban került mozikba az Idétlen időkig című vígjáték, amelyben a színész egy nárcisztikus televíziós időjóst alakít. Egy vidéki tudósítása alkalmával misztikus csapdába kerül, ezáltal újra és újra ugyanazt az egy napot éli át. Hasonló helyzetben érezheti magát az a férfi is, akiről a közelmúltban jelent meg részletes orvosi esettanulmány a BMJ Case Reports című folyóiratban. Mint azt a LiveScience írja, miután betöltötte a 80-at, a férfiben fokozatosan felerősödött egy érzés, hogy mintha újra és újra ugyanazokat az eseményeket élné újra az életében. Volt, hogy panasszal fordult az e-bookja gyártójához, mert azt gondolta, az eszköz folyamatosan ugyanazt a könyvet jeleníti meg. De a televíziójához is kihívott egy szerelőt, mondván, hogy a készülék állandóan ugyanazokat a híreket mutatja.

„Bárhova megyek, ugyanazok az emberek sétálnak az út mellett, ugyanazok az autók jönnek mögöttem ugyanazokkal az utasokkal. Ugyanolyan ruhában ugyanazok az emberek szállnak ki mindig az autókból, ugyanazokat a táskákat cipelve magukkal, és ugyanazokat a dolgokat mondva. Semmi sem új” – fogalmazta meg problémáját saját szavaival az idős beteg. Ez az állapot déjá vécu néven ismert, amely különbözik a közismert déjá vutól. Utóbbi csupán egy átmeneti és furcsa érzés, hogy olyasmit élünk át éppen, ami mintha korábban megtörtént volna már velünk. A déjá vécu ezzel szemben folyamatosan fennálló érzet, azt sugallva, hogy minden új élmény csupán korábbi tapasztalatok ismétlődése. Az érintettek legtöbbször nincsenek tudatában állapotuknak, és olyan téveszmék, illetve viselkedésminták fejlődnek ki náluk, amelyek igazolják az abnormális valóságérzékelésüket. Az észlelési zavarhoz a beteg emlékeit is önkéntelenül hozzáigazíthatja, átformálhatja, amit konfabulációnak nevezünk.

Az idős férfi neuropszichológiai felmérése során memóriagondokra, impulzivitásra és kognitív hanyatlásra derült fény. Ezenkívül az agyi képalkotó vizsgálatok bal halántéklebenyében és homloklebenyében is szokatlanul alacsony aktivitást mutattak ki. Az orvosok a beteg agy-gerincvelői folyadékából is mintát vettek, abban csökkent amiloid-béta-42-peptid- és megnövekedett tau-fehérje-szintet – az Alzheimer-kór tipikus jelét azonosítva. Mivel a mintában antitestek is megjelentek, a férfit kísérleti immunterápiának vetették alá, azt azonban idővel leállították, mert nem hozott javulást az állapotában. Négy évvel az első panaszok fellépése után a megismételt kognitív teszten rosszabb eredményeket ért el, ami arra utal, hogy demenciája folyamatosan súlyosbodik. Mindazonáltal az esettanulmány szerzői szerint továbbra is otthonában él és önellátó.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!