A Parkinson-kór első jelei: irány az orvos, ha ezeket tapasztaljuk

Sokan kizárólag a remegést és a lassú mozgást azonosítják be a Parkinson-kór tüneteként, holott ennél kevésbé feltűnő jelek is utalhatnak a kezdődő betegségre.

Dr. Para Szabolcs, a Neurológiai Központ neurológusa éppen ezekre a tünetekre és a korai felismerésre épülő kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

A Parkinson-kórnál csökken a domapin termelődés

A Parkinson-kór az idegrendszer krónikus megbetegedése, jelenleg a világon a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség, amely mögött genetikai és környezeti tényezők is meghúzódnak. A megértéshez tudni érdemes, hogy mozgásunkat az agyunkban lévő idegsejtek irányítják, amelyek ingerületátvivő anyagok segítségével kommunikálnak egymással, majd továbbítják az üzenetet a test felé. Egészséges esetben ez egy zavartalan folyamat, de a Parkinson-kóros betegeknél csökken a mozgásért felelős fő ingerületátvivő anyag, a dopamin termelődése.

A Parkinson-kór egyik jellegzetes tünete lehet az alvászavar is. Fotó: Getty Images
A Parkinson-kór egyik jellegzetes tünete lehet az alvászavar is. Fotó: Getty Images

Érdekes adalék, hogy az első tünetek csak a dopamintermelő sejtek számának felére való csökkenése után jelennek meg – tehát meglehetősen sokáig jól tud működni a rendszer a tartalékokból is. A legjellegzetesebb tünetek a mozgásszegénység, az izommerevség, a végtagremegés, és az egyensúly megőrzésének nehézsége. Azonban nem csak ezek az úgynevezett motoros tünetek jellemzik a Parkinson-kórt, hanem a nem-motoros tünetek is, amelyek még korábban is kialakulhatnak, mint az előzőek.

Ezek a Parkinson-kór tünetei

Remegés (tremor)

A legismertebb tünet talán a remegés, ami eleinte leggyakrabban az egyik oldalon jelenik meg, és főként a kezet, lábat, esetleg az állat érinti.  A remegés akkor a legerősebb, amikor a végtag nyugalomban van (nyugalmi tremor), célzott mozgásra csökken, vagy eltűnik, ám a betegség előrehaladtával a tremor mindkét oldalon megjelenhet, felerősödhet.

Lelassult mozdulatok

A mozdulatok lelassulnak, nehezebb elindítani és kivitelezni őket, és ez nem csak a járásra, de a felállás, a fordulásra, de még akár a pislogásra is vonatkozik. A járás meglassulása, csoszogó jellegűvé válása sokszor az első, szembetűnő tünet.

Hajlott testtartás

Az izmok merevebbé válása miatt a testtartás is megváltozhat, mintha kissé előrehajolna a beteg.

Romló egyensúlyérzék

A betegség előre haladtával romlik az egyensúlyérzék, gyakoribbá válhatnak az esések.

Arckifejezés megváltozása

A Parkinson-kór miatt az arcizmok mozgása is lassabbá, merevebbé válik, ezért a betegek érzelemmentesnek tűnhetnek, pedig „csupán” a komplex izommozgásuk akadályozott.

A hang változásai

Az érintetteknél a hangerő és a hangminőség is változhat, mintha monotonabb, elmosódottabb lenne a beszéd.

Gyengülő szaglás

A szaglás képességének csökkenését hyposmiának, elvesztését anosmiának nevezik, és kialakulása akár évekkel megelőzheti a mozgásos tünetek megjelenését. A Parkinson-kórosok döntő részét érinti a jelenség, amely jelentheti a szagok, illatok megkülönböztetésének és egyáltalán, az érzékelésüknek a nehézségét.

Alvászavarok

A Parkinson-kór okozhat elalvási nehézséget, töredezett alvást, álmatlanságot, nappali aluszékonyságot, éjszakai légzéskimaradást, alvás közbeni akaratlan mozgásokat.

Székrekedés

Elhúzódóbb lesz a gyomorürülés és csökken a bélmozgás, emiatt székrekedés jelentkezik.

A kézírás változása

A görcsössé váló írásról és az egyre kisebb betűkről kevesen gondolnak a betegségre, pedig az ún. mikrográfia is a betegség tünetei közé tartozik.

Pszichés tünetek

A lecsökkent dopaminszint a viselkedésre és a hangulatra is hat, ezért a Parkinson-kóros betegeknél gyakran tapasztalható szorongás, depresszió, a gondolkodás és szellemi teljesítmény csökkenése.

Ezért kell már az első jeleknél neurológushoz fordulni

"A Parkinson-kór egyelőre nem gyógyítható, és fokozatosan romló tendenciát mutató betegség, de nagyon fontos a neurológiai kezelés, amellyel a folyamat lassítható, a tünetek csökkenthetők. Éppen ezért a pácienseknek már az első gyanús jeleknél érdemes orvoshoz fordulni, még akkor is, ha nem feltétlenül azonosítják be, hogy az adott tünet Parkinson-kórra utal" – hangsúlyozza dr. Para Szabolcs, a Neurológiai Központ neurológusa. - A neurológiai kivizsgálással meg tudjuk állapítani, valóban Parkinson-kór okozza-e a tüneteket, vagy másról van szó. Ha megszületik a Parkinson diagnózis, számos gyógyszeres és egyéb lehetőségünk van az állapotromlás lassítására, ami szignifikáns életminőség különbséget jelent a páciensnek és a hozzátartozóknak is.   

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!