Robbanásszerűen terjed a Parkinson-kór – meglepő tünete is lehet

Korai diagnózissal lassítható a betegség előrehaladása, ezért is fontos, hogy időben felismerjük.

A Parkinson-kór előfordulása 2021 és 2050 között 112 százalékkal fog emelkedni világszerte, így a mostani 12 millióról több mint 25 millióra ugrik majd a betegek száma – írta meg a Health egy friss, amerikai felmérés alapján.

szaglás, szagol, illat, szag, rózsa
A Parkinson-kór egyik korai jele lehet, ha valaki nem érzi a szagokat, illatokat. Fotó: Getty Images

Az 1991 óta Parkinson-kórral küzdő Michael J. Fox megosztotta, mi tartja életben.

A Parkinson-kór egy idült, progresszív, ismeretlen eredetű betegség, mely az agy bizonyos területeinek pusztulásával jár. Elsősorban az idősebb felnőtteket érinti, és mivel a várható élettartam kitolódásával egyre inkább öregszik a társadalom, így az elmúlt évtizedekben a betegek száma is folyamatosan növekedett. Bár a betegségre egyelőre nem létezik gyógymód, a korai diagnózist követő gyógyszeres terápia és bizonyos életmódbeli tanácsok segíthetnek lassítani a leépülést. Érdemes tehát már az első jeleket tapasztalva, időben orvoshoz fordulni.

Árulkodó korai tünetek

- A szaglás elvesztése

- Székrekedés

- Nyugalomban jelentkező remegés, amely általában az egyik oldalon kezdődik, legtöbbször a kézben, de előfordulhat az alsó ajakban, a lábban vagy az állkapocsban is. Néhányan belső remegésről számolnak be a végtagjaikban, a hasukban vagy a mellkasukban.

- Alvászavarok, alvás közben jelentkező hirtelen mozgások.

- Apró kézírás: az érintettek kézírása megváltozhat, például kisebb és görcsösebb lesz.

- Mozgásváltozások: lassabbá váló mozgás, a karok nem úgy lendülnek, mint korábban járás közben, de a pislogás és a mosolygás is nehezebben megy.

- A beszédhang változása: lágyabbá, rekedtebbé vagy elmosódottá válhat a beszéd.

- Szorongás, depresszió

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.