Járványügyi szakértő: sokféle vírus kering most az országban

Az elmúlt héten 160 ezer beteg fordult háziorvosához akut légúti fertőzés tüneteivel az országban. A szakember szerint egyelőre egyik vírus sem mutat igazán erős dominanciát a megbetegedések kiváltójaként.

A 160 ezres esetszám mintegy 30 százalékos emelkedést jelent az egy héttel korábbi adatokhoz képest. Dánielisz Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi és infekciókontroll főosztály vezetője az InfoRádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a növekedés egyáltalán nem meglepő. Az iskolai őszi szünet után gyakran megemelkedik a megbetegedések száma. Ahogy a gyerekek visszakerülnek az iskolai közösségekbe, illetve a szabadságot kivevő szülők is visszamennek dolgozni, újfent könnyebben tudnak terjedni a vírusok.

„A megbetegedések hátterében a laboratóriumi adatok szerint körülbelül 11-12 százalékban a koronavírus áll. Az influenza egy százalék alatt van, ahogy az egyéb kórokozók is; nincsen semmi domináns, nagyon sokféle vírus lehet, egyéb, régóta itt lévő koronavírusoktól kezdve a rinovíruson, metapneumovíruson át sokféle egyéb vírusig. Ezek most is mind előfordulnak, ahogy más években is” – mutatott rá Dánielisz Ágnes az interjúban.

Kitért rá, egyelőre folyamatban van a koronavírus elleni oltóanyag beszerzése, így az továbbra sem elérhető Magyarországon. Az influenza elleni védőoltást viszont már lehet és érdemes is kérni a háziorvosoknál. „Aki a kockázati csoportba tartozik – 60 éven felüli, és/vagy alapbetegséggel, például szív- vagy cukorbetegséggel rendelkezik –, az mindenképpen kérje háziorvosától” – tanácsolta a járványügyi szakember.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.